
„A tyúkom volt a mindenem” – Molnár Miléna máig nem heverte ki Eta halálát
Egy tragikus veszteség, amely alapjaiban rázta meg az életét.
Az egykori Megasztár-győztes már nem is emlékszik régi önmagára. Tóth Vera képesztő átalakuláson ment át az elmúlt években, a változás pedig nem csak bókokat hozott.
Aki látta Tóth Vera produkcióját a Csináljuk a fesztivált! döntőjében, alig hitt a szemének – az Artisjus-díjas énekesnő szinte teljesen újjászületett! A mindig őszinte sztár most kendőzetlenül mesélt arról, hogyan változtatta meg gyökeresen életét – és mi volt az a döbbenetes pillanat, ami végül mindent elindított.
„Húszéves történet az életemben, hogy változtassak testsúlyomon. Először gyomorműtéttel próbálkoztam, de rájöttem, nem ez a megoldás. Tavaly aztán valami átkattant és komolyabb változtatásba fogtam” – idézte fel, majd elismerte:
„Nem emlékszem a régi önmagamra” – vallotta be Vera a Ridikül stúdiójában, ahol nemcsak a kilókkal folytatott több évtizedes harcáról beszélt, hanem arról is, miért volt már nem elég a sport, a diéta vagy épp a gyomorműtét. Egy sürgősségi osztályon eltöltött, sokkoló éjszaka kellett ahhoz, hogy végre meghúzza a vészféket.
„A sürgősségire történő rohanás mentővel, nagy pofon volt, másnaptól kezdve váltottam életmódot” – mesélte. Vera most már tudatosan készíti el ételeit, előre tervez, mindig van nála valami egészséges harapnivaló, és ahová csak lehet: futva közlekedik, akár munkába is, ami hat és fél kilométeres táv az otthonától. És ami a legmeglepőbb: saját bevallása szerint már el is felejtette azt az embert, aki korábban volt. Az éjjeli evések, a fáradtság, a rosszullétek – mind a múlt homályába vesztek.
A látványos külső változás azonban nemcsak rajongókból, hanem kritikusokból is előhozott reakciókat. Különösen az ominózus felvétel láttán. Tóth Vera Csináljuk a fesztivált!-beli megjelenése megosztotta a nézőket.
A döntőben kicsit másként néztem ki, mint ahogy megszokhatták az emberek. Én kértem, hogy így legyen. Megdöbbenésemre sok kritikát kaptam, úgy tűnik, ez ember gyógyulása, sikere néha negatív reakciókat vált ki másokból
– árulta el az énekesnő. Tóth Vera férje támogatására azonban mindig számíthat, vele együtt halad tovább az úton.
Egy tragikus veszteség, amely alapjaiban rázta meg az életét.
Titkos beceneve volt a királynőnek.
Meghan Markle újra megszólalt és természetesen megint mindenki más a hibás.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre