
Kovács Kati bélyegre került
Ritka alkalom, hogy valakiről még életében postai bélyeget dobjanak piacra, de hazánkban immár második alkalommal fordul elő. Korda György után a Kossuth-, Primissima- és Liszt Ferenc-díjas magyar előadóművészt, énekesnőt, Kovács Katit érte ez a megtiszteltetés.
Kovács Kati idén ünnepli a pályafutása hatvanadik (!) évfordulóját, mely alkalomból egy különleges életműkoncerttel kedveskedik a rajongóinak. A buli 2025. június 13-án, pénteken lesz az MWM Dome-ban. A koncertre való felkészülés most minden energiáját leköti, nem is vállal mellette semmilyen megjelenést... de volt egy, aminek nem lehetett nemet mondani. A művésznő pályafutásának tiszteletére ugyanis a Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsát forgalomba május 27-én. Ez alkalomból egy különleges sajtótájékoztatóra volt hivatalos lapunk is, így személyesen élhettük át az ünnepélyes pillanatot, ahogy Kati pecséttel és a saját aláírásával látja el az első bélyeget, amely a Posta Múzeumba kerül kiállításra.

Kovács Kati bélyegre került
A művésznő bár hozzá van szokva ahhoz, hogy kamerák kereszttüzében kell állnia, most mégis, mintha egy cseppet meg lett volna illetődve az eseményen. A beszédét így is kezdte:
Ne hozzatok zavarba! Köszönöm a kedvességüket, de attól tartok, hogy még élek
– utalva ezzel arra, nem megszokott dolog, hogy valakiről még az életében bélyeg készül. Kovács Kati talán nem tudta, hogy bár a Magyar Posta ritkán bocsát ki bélyeget élő személyekről, 2024-ben kivételt tett Korda György tiszteletére. Az énekes 85. születésnapja alkalmából tematikus személyes bélyeget adtak ki, amelyen Korda György és felesége, Balázs Klári látható. A bélyeg 5000 példányban jelent meg, és 2024. május 8-tól volt elérhető a Filapostán, valamint a Magyar Posta webáruházában.

Kovács Kati aztán így folytatta:
Olyan szép ez az egész dolog, mint hogyha a búcsúztatóm lenne, borzasztó furcsa. De köszönöm szépen, természetesen hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy bélyegen szerepelek. Reménykedem benne, hogy az emberek azt gondolják, hogy megérdemlek egy ilyen fantasztikus gesztust.
Top hírek


Újabb rekordot döntött meg a „Hogyan tudnék élni nélküled?”
Az emberek még mindig imádják a filmet.

Évekkel később árulta el Árpa Attila, miért lett belőle A Nagy Ő
Kiderült, hogy ki az idei év Nagy Ő-je!
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre