
Beleállt a hercegné a királyi családban: nyíltan kiállt Harry herceg mellett
Újabb fordulat a királyi család drámájában.
Szóba kerültek az egykori házastársak is.
Úgy nézett ki, hogy a Házasság első látásra című realityből ismert Csabi élete Gyöngyivel való válása után egyenesbe került. Rátalált a szerelem, megkérte a lány kezét, aki bár igent mondott, a férfi 40. születésnapján szakított... Nem csoda, hogy Csabi maga alatt van – ám máris megérkezett a biztos támasz a Házasság első látásra című realityből ismert, szintén elvált szereplő személyében!
A vigasz pedig nem más, mint Bogi egykori férje, a csupa szív Geri, akit a műsorból többen is remek társaságként, barátként írtak. Laci szárnysegédjének választotta a rózsakommandójához, de János, Andris, Hilda és több, realityből megismert elvált feleség is élvezte a társaságát a Házasság első látásra forgatását követően. Geri pedig most is odatette magát!
Geri nem csak pizzázni vitte el Csabit, de Szentendrén is egy nagyot csavarogtak, dumáltak.
Aki keres, az talál: Geri és Csabi meglelte az „esernyő utcát” (a hivatalos neve Bercsényi utca!)
Az alábbi videóban jól hallható, hogy Geri támogatása nem volt hiábavaló.
„Ez kellett nekem, tényleg”
– árulta el Csabi.
s
Újabb fordulat a királyi család drámájában.
Egy új könyv lerántja a leplet Gwyneth Paltrow birodalmáról.
Justin Bieber feleségének üzlete mentheti meg a sztárt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.