Hihetetlen, de 2006-ban mutatták be a Holiday című karácsonyi filmet.
Hamar a közönség egyik kedvenc filmje lett a Holiday, amelyben olyan sztárok játszottak, mint Jude Law, Cameron Diaz, Kate Winslet és Jack Black. Sokan emlékeznek még a Jude Law által alakított Graham tündéri kislányaira is.
Miffy Englefield mindössze hatéves volt, amikor eljátszotta Sophie-t, és ezek után hátat is fordított a színészetnek és a csillogásnak. Végül a TikTok térnyerése hozta vissza ebbe a világba.
Miffy most 25 éves és büszke édesanyja egy hároméves kislánynak: „Most anya vagyok, van egy hároméves gyermekem. Úgy érzem, ez a legnagyobb változás. Van egy fantasztikus lányom, és én nagyon-nagyon szerencsés helyzetben vagyok, hogy otthon maradhatok vele az iskolakezdésig, ami tényleg nincs messze. Nagyon-nagyon öregnek érzem magam, amikor eszembe jut.”
Miffynek 74 ezer követője van a közösségi oldalon, ahol jószerével lánya minden mozdulatát megosztja a világgal. A kicsi a pandémia idején jött a világra, anyja ezért gondolta, hogy a TikTok segítségével mutatja meg gyermeke növekedését. Most pedig már élvezi a posztolást, gyakran oszt meg divattanácsokat és a vásárlási szokásába is betekintést enged.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre