„Vándor lélek vagyok” – magánéletéről vallott Vándor Éva

Vándor Éva rengeteg arcát mutatta már meg a színpadon vagy a képernyőkön. Arról azonban nem sokat tudunk, milyen ő valójában, amikor nem a világot jelentő deszkákon vagy a kamerák kereszttüzében van.

Hot!: A fóti homokbányában zajlott a fotózás. Úgy tudom, imádja a homokot.

Vándor Éva: Igen, egyszerűen imádom! Amikor Jordániában voltunk a férjemmel, nem tudtam betelni a sivatag látványával, a kövekkel és azzal az érzéssel, ami ott a hatalmába kerített.

Hot!: A nyarat az Adriai-tengernél zárták, ahol akadnak homokos strandok is.

V. É.: Igen! De nemcsak azokat, hanem magát a horvát tengerpartot és a kisvárosokat is szeretem. Szerintem nincs olyan ember, aki ne imádná a kis utcákat, a köveket, amik forrnak az ember lába alatt. 

Hot!: Akkor mondhatjuk, hogy szeret utazni?

V. É.: A nevemből adódóan vándor lélek vagyok. Magát az utazást is nagyon szeretem, a megérkezést is – és különös módon szeretem, amikor újra itthon vagyunk. Boldogan készülök az utazásra, a kalandokra egy másik országban, sőt ha váratlan helyzet adódik, azt is könnyedén megoldjuk az uracskámmal, Harmath Imrével.

Vándor Éva unokája sok mindenre megtanítja a színésznőt

Hot!: A férjével tehát Horvátország volt az úti cél. Az unokákkal is volt nyaralni?

V. É.: Többször voltunk az unokákkal a Balatonon! Az a jó a közös nyaralásokban, hogy éjjel-nappal együtt vagyunk, nem csak egy-két órát látom őket. Most még kicsik, de később szívesen vinném magammal őket, bármerre utazunk.

Hot!: Mennyire jellemző önökre a „kényeztető nagyszülő” jelző?

V. É.: Nagyon is! Szerintem a nagyszülőknek ez a dolguk. Csodálatos dolog velük együtt felfedezni újra a világot, és az ő szemükön keresztül meglátni azt, amit eddig csak néztünk. Amikor úgy adódik, hogy nincs lehetőségünk együtt lenni, mindig ezekre a szép pillanatokra gondolok, és mosolygok, hogy mennyi mindenre megtaníthat minket egy unoka.

Hot!: A digitális világban szinte okostelefonnal jönnek világra a gyerekek. Mennyire tudják ezt szabályozni otthon?

V. É.: Nálunk van egy „no kütyü” szabály, ezek az eszközök szinte teljesen ki vannak zárva az életükből. Ettől függetlenül úgy kezelik a telefont, mintha mindig is ismerték volna a technikát. Elég, ha egyszer látnak egy műveletet, és utána ők tanítanak engem, hogy mit hogyan kellene! (Nevet.)

Hot!: Igyekeznek megmutatni nekik a világot?

V. É.: Folyamatosan kérdeznek, és próbára tesznek minket a válaszadással. Sok szerepjátékot játszunk együtt, és olyankor a tudást, amit megszereztek, szépen beépítik a játékba. Természetesen ők írják és rendezik az „előadást”.

Hot!: Ilyenkor hajlamos az ember elmerengeni azon, hogy mennyire gyorsan telnek az évek.

V. É.: Magamon is látom, hogy megy az idő, de rajtuk is. Nemrég még a karomban ringattam őket, most meg már rohanok a bicikli után.

Hot!: A sok teendő mellett van azért ideje magára is?

V. É.: A meglévő darabokból játszom havi kettőt, így másra terelődik a hangsúly: család, pihenés, unokák. Nyáron ráálltunk a férjemmel a házfelújításra. Mondanom sem kell, bőven voltak teendők, szóval kitöltötte a nyarat.

Hot!: Most mivel telnek a hétköznapok?

V. É.: Ebben az évadban csatlakoztam társulati tagként a Karinthy Színházhoz, ami nagyon boldoggá tesz, hiszen már hosszú évek óta játszom ott külsősként. Még Karinthy Marci hívott először, és ezúttal is nagyon örültem Olt Tamás igazgató ajánlatának. Januártól kezdjük próbálni Csehov Sirály című darabját, de addig is láthatnak itt a nézők a Bestseller című abszurd vígjátékban. Lesznek még bemutatóim a Turay Ida Színházban és Salgótarjánban is. 

Hot!: Ha már szó esett róla, hogyan áll a változáshoz?

V. É.: Soha nem féltem tőle. A változások mindig az én döntéseim voltak, és ha az ember jól vagy rosszul dönt, az akkor is az ő döntése. Én mindig inkább kíváncsi voltam, de az emberben folyamatosan jelen van egy pici tartózkodás. A Karinthy Színházzal más a helyzet, mert itt mindenki ismerős, és elképesztően barátságos közegben lehetek.

„Amikor éppen nincs munkám, akkor pihenek, és magammal foglalkozom”

Hot!: Említette, hogy vidéken és a fővárosban is játszik, így, gondolom, elkerülhetetlen az ingázás.

V. É.: Boldogít a változatosság, és nem is érzem, hogy túlvállaltam volna magam. Voltam szabadúszó is, de hamar ott találtam magam, hogy nem tudom, mi a következő lépés, és amilyen lehetőség jött, azt elvállaltam. Pont ez lett a baj. Olyan mértékű ütközések és olyan egyeztethetetlenségek voltak, amikből komoly problémáim adódtak, mert egyszerűen képtelenség két helyen lennem egyszerre. Ez jó tanulópénz volt számomra.

Hot!: Nehéz volt megtanulnia nemet mondani?

V. É.: Az embernek át kell esnie bizonyos buktatókon, mire megtanulja, hogy úgy is lesz valahogy, ha nem görcsöl rá mindenre. Amikor éppen nincs munkám, akkor pihenek, és magammal foglalkozom, vagyis a családommal tudok tölteni minőségi időt, ami nagyon fontos, ugyanúgy, mint a színház.