A Duna-parton kapták le: utcazenészt hallgatott a Coldplay énekese

Érdemes nyitott szemmel járni, hiszen a napokban bármikor összefuthatsz Chris Martinnal Budapesten. A Coldplay ugyanis Azahriah után szabadon, tripla koncertet ad a Puskásban.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2024.06.18.
Budapest Coldplay Chris Martin Alsó-Duna part zene

A Coldplay 16 év után tért vissza Magyarországra a Coldplay Tour 2024 részeként, ráadásul rögtön egy tripla koncerttel. A brit banda vasárnap kezdte meg a lélegzetelállító showját, amit kedden és szerdán este folytatnak a Puskás Arénában. Mondanunk sem kell talán, hogy elképesztő élménnyel gazdagodtak, akik részt vettek az első fellépésükön, már csak azért is, mert a frontember, Chris Martin magyarul köszöntötte a rajongókat. Azzal kezdte, hogy nagyon boldogok, hogy itt lehetnek, ám ekkor beletört a nyelve a magyar szövegbe. De még ez sem állította meg abban, hogy megpróbálja kimondani a köszönöm szavunkat. No, de száz szónak is egy a vége: csodálatos koncertet adott a banda vasárnap, hétfőn viszont pihentek. De nyilván sejted te is, hogy nem egy hotelszobában várták, míg kedden megvirrad a nap...

Coldplay Performs On NBC's Today Show
A Coldplay frontembere a Duna-parton lazított (Fotó: RW/MediaPunch/Northfoto)

A Coldplay frontembere egy utcazenészt hallgatott a Duna-parton

Chris Martinról jól tudjuk, hogy egy csupaszív, vidám ember, így nehéz is lenne elképzelni őt, ahogy két biztonsági emberrel az oldalán sétál Budapest utcáin. Az énekes ezúttal sem okozott csalódást, hiszen egymaga sétált el a Duna-partra, ahol a naplementében gyönyörködött, miközben egy utcazenészt hallgatott. 

A világsztárt láthatóan senki nem zavarta meg, vagy éppen senkinek sem tűnt fel, hogy ő lehet az, aki egy villanyoszlopnak dőlve álldogál. Na, jó, azért egy szemfüles járókelőnek mégis, hiszen készített róla egy videót, és azonnal feltöltötte a TikTokra is. 

Íme, a felvétel!

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás