
„Szomorú voltam” – a Horrorra akadva szőke bombázója így gyászolta a házasságát
A hollywoodi pár 2009 és 2018 között volt házas.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolKiderült, ki a választottja.
Jason Momoa élete alaposan felfordult, mióta – 16 éves együttélést követő két év különválás után – ténylegesen is elvált Lisa Bonet színésznőtől. A Trónok harcából ismert, és az Aquaman főszerepét is játszó színész azóta folyamatosan úton volt, így nem sok esélye volt új párkapcsolatot kialakítani.

Az Independent információi szerint azonban most ismét rátalált a szerelem Adria Arjona Torres színésznő személyében, aki már maga is olyan ismert produkciókban szerepelt, mint a Hitman és a Morbius. Most pedig elkísérte párját Japánba a Csavargások című dokumentumfilm forgatására.
A Momoa közösségi oldalára feltöltött, lapozható képek között olyanok is vannak, amelyeken látható, ahogy átöleli Arjonát, miközben barátaikkal egy étteremben ülnek. A Puerto Ricó-i származású amerikai színésznő korábban Edgardo Canales ügyvéddel élt házasságban, de tavaly az ő kapcsolatuk is véget ért.

A hollywoodi pár 2009 és 2018 között volt házas.

Félbeszakította az újságírót egy kérdés miatt.

Végül a családja mentette meg.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.