
Hoppá! Marics Peti szakmát vált? Nem hiszed el, mit tanult ki
Új hangszeren próbálja ki magát a tinik kedvenc énekese. Marics Peti dobverőre cseréli a mikrofont.
Marics Peti tinibálvány énekesként robbant be a köztudatba. Most azonban lecserélte a mikrofont, hangszeren tanul zenélni.

Dobolni tanul Marics Peti
Gőzerővel készül a Hogyan tudnék élni nélküled? című romantikus zenés vígjáték, amiben Ember Márk és Törőcsik Franciska mellett Marics Peti is főszerepet játszik. A Demjén Ferenc slágereire építő filmben egy fiúbanda szerelmi élete tárul a nézők elé, a zenekarban a VALMAR énekese dobost alakít majd.
„Komoly hangtechnikával készül a film” – ismerte el Marics Peti, aki Ember Márkkal és a film producerével, Kirády Attilával vendégeskedett az Abaházi Presszóban. A készülő zenés film kapcsán Márk elárulta:
Marics Peti dobolni tanul, én zongoraórákra jártam
– fedte fel a színész-énekes, mire a film producere lelkesen elárulta:
„Nagyon menő, hogy ők elmennek és tanulják a hangszereket, amiken szerepük szerint játszani fognak. Peti minden nap felhív, hogy megkérdezze, melyik dalokat kell még megtanulnia eldobolni. Szorgalmasan eljár a zeneórákra, hogy hiteles legyen az alakítás” – tette hozzá Kirády Attila, aki a műsorban hosszasan dicsérte Peti alázatos hozzáállását, szorgalmát.
Marics Peti: „Egyébként zenei képesítésem sincs"
Szóba került a műsorban az is, hogy Peti a fegyelmezett oldalát már a Dancing with the Stars-ban is megmutatta, mire elárulta, nem volt mindig ilyen kitartó. A diplomáig például nem jutott el.
„A Testnevelési Egyetemre mentem, fel is vettek… aztán ki is rúgtak, mert nem igazán látogattam az intézményt. Másfél-két év alatt rájöttem, hogy a legtöbb tantárgyon nem szívesen veszek részt, sajnos nem az volt, hogy bedobták a labdát, hogy focizzunk” – idézte fel Marics Peti, majd elárulta:
Egyébként zenei képesítésem sincs, mégis ott vagyok a zenei palettán.
„Nyilván jó, ha az embernek van képesítése, jó ha tanul, de van olyan helyzet, amikor a gyakorlat felülírja a szabályrendszert, amiben élünk” – fogalmazott a népszerű énekes, alátámasztva azt is, hogy bár színésznek sem tanult, jól teljesíthet majd a vásznon.

Top hírek

„Én adtam össze Vilmos herceget és Katalint – amikor beszéltünk, megmutatták az igazi arcukat”
Vilmos herceg és Katalin így viselkedett az esküvőn.

Kőkemény, amit harmadik párbajáról mondott az Exatlon Bajnoka
Halász Jázmin szerint kizárt, hogy véget érjen az Exatlonja.

„Az igen” - Király-Virág Anita fürdőruhás fotója mellett Curtis felesége sem tudott elmenni szó nélkül
Egy jakuzzi szélén élvezte a tavaszi napsütés.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre