Kocsis Tibort hideg zuhanyként érte A Dal zsűrijének bejelentése

„Az élet néha feladatok elé állít bennünket, és ezekkel meg kell küzdeni” – mondta a zenész.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2024.02.15.
Módosítva: 2024.02.15.
rockabilly dal Kocsis Tibor A Dal 2024

Az énekes remekül szerepelt A Dal 2024 első válogatóján, Egy életen át című alkotása kapta összesítésben a legtöbb pontot, így az öt továbbjutó produkció között is Kocsis Tibor dala került be elsőként az elődöntőbe.

Kocsis Tibor A Dal 2024 1. válogató
Kocsis Tibor szívéből szólt az Egy életen át (Fotó: Balogh Zoltán / MTI)

Az előadót a nagy öröm közepette hatalmas meglepetés érte! A verseny szabályai szerint ugyanis a továbbjutó dalokat egy másik stílusban kell előadniuk a művészeknek.

„Látni kellett azt a fejet, amit vágtam akkor, amikor kiderült, hogy rockabilly műfajban kell a dalomat előadnom a következő fordulóban.” 

Először megrémültem tőle, de rájöttem, hogy ez igazából egy izgalmas feladat

– kezdte Tibor a Metropolnak. „Nem véletlenül íródott így eredetileg, hiszen a dalnak lírai a hangvétele és van egy érzelmes vonulata, ami a szövegben is megjelenik. Ehhez képest a mostani feladat nagyon nagy kihívás lesz!”

Kocsis Tibor stílust vált?

A rockabilly műfaj az 1950-es évek Amerikájából indult, megteremtője pedig maga Elvis Presley, aki máig a legmeghatározóbb előadó ebben a stílusban. Tibor is nagy tisztelője a Királynak, és a rockabillyt is kedveli.

„Ez egy laza, egy kicsit lázadóbb, kicsit formabontóbb, a skatulyából kitörő műfaj. Annak idején valami nagyon újat hozott a popzenében. Nem áll távol tőlem, miközben nyilván nem ez a fő csapásirány, amit követtem idáig zeneileg. De nagyon örülök, hogy kaptam egy ilyen kihívást. Szeretem azt, amikor valami olyat kell csinálnom, amit korábban még nem, mert ebből egyrészt tanulni is lehet, másrészt ha jól sikerül, akkor saját magadat is meg tudod vele lepni, hogy jé, ez is ment” – lelkesedett Tibor.

Vagyis nem ijed meg attól, hogy saját érzelmes dalát egy kicsit keményebben játssza el, mint mondta, meg kell találni a szövegben a játékosságot, ami illik a rock’n’rollosabb hangzáshoz. Sőt, már dolgozik is a feladaton:

Már elindult a gondolkodás, milyen irányba mehetünk el. Lényegében egy új dal születik!

Az Egy életen át című dal eredeti verziója A Dal 2024 első válogatóján:

 

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás