
Tovább romlott Bruce Willis állapota, már nem mindenkit ismer fel, köztük a volt feleségét sem
A színész afáziája egyre súlyosabb tüneteket produkál.
Bruce Willisről másfél éve tudjuk, hogy súlyos demenciában, afáziás betegségben szenved, ami miatt színészi karrierjének is búcsút kellett mondania. Jelenleg a modernkori orvostudomány ellenére sincs rá gyógymód, így az egykori akcióhős állapota egyre rosszabb. Nemrég például egykori jó barátja Glenn Cordon Caron azt nyilatkozta, hogy már beszélni is alig tud, nem képes szavakkal kifejezni magát. Most újabb, ismét aggasztó hír látott napvilágot: már az embereket sem ismeri fel.

Az színészkedéstől visszavonult Willis például életének egykori legfontosabb szereplőjével sincs már tisztában. Nem tudja ugyanis, ki az a Demi Moore, akivel 13 évig volt házas, és akivel három lányuk született. A színésznő ráadásul jóban maradt exférjével, ezért nagyon fáj neki ez a leépülés – írja a NovyCas.
Az emlékezete elhalványult. Amikor Demi rájött, hogy nem ismeri fel őt, nagyon összetört. Fogalma sem volt, hogy ennyire rossz állapotban van Bruce
– árulta el egy a színésznőhöz közel álló forrás.
Caron szerint ráadásul azért olyan megrendítő az egész, mert Bruce Willisnél senkinek nem volt nagyobb életöröme. Jó volt a közelében lenni.
Szerette az életet, és… imádott felébredni minden reggel, és megpróbálta a maximumot élni
Top hírek


A gyönyörű szépség széthúzta felsőjét és megmutatta, mi van alatta

Ezek a legnagyobb sztárok hálószobatitkai
Mindenkit más indít be.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre