Eredetileg nem zenével akart foglalkozni, mégis erre az útra tért. Szentmártoni Norman őszintén vallott arról, hogy mennyire nehezen fogadta el önmagát.
A Sztárban sztár leszek! idei évada tele van meglepetésekkel és különleges tehetségekkel. Ilyen például Köllő Babett egyik versenyzője, Szentmártoni Norman, aki musicalszínészként dolgozik a színház világában. Szombaton ugyan veszélyzónában állt a színpadon, de Babett őt választotta továbbjutónak, amivel bekerült a legjobb 12 mezőnyébe. Az, hogy a dögös mestere hisz benne, nem véletlen, ugyanis Normannak komoly kapcsolata van a zenével.
Az énekes elárulta, hogy nem is akármilyen, hanem nagyon közeli kapcsolata van a zenével édesapján, St. Martinon keresztül, de neki eleinte nem az volt a célja, hogy ebben a világban helyezkedjen el.
„Nem volt célom gyerekkoromban az, hogy zenész vagy énekes legyek, de mindig is közeli kapcsolatom volt a zenével édesapám miatt. Ő egy szaxofonművész, pontosabban St. Martin. Annak ellenére, hogy elsős korom óta zongorázom, amikor legelőször elvittek a szüleim zenetanárhoz, ott azt mondta a tanár, hogy esélytelen, hogy nekem bármikor is közöm lesz a zenéhez ” – kezdte a Metropolnak Norman, aki hatévnyi zongorázás után jutott el az énekléshez, de eredetileg orvosnak készült, csak egymást követő két évben is egy ponttal lecsúszott a felvételi ponthatártól.
Miután kiderült, hogy Norman valószínűleg soha nem lesz orvos, elvégezte a Corvinus Egyetem gazdaságinformatikai szakát, de igazán nem találta meg magát és tényleges célját sokáig. Ez a későbbiekben, már a színházi életben is komoly önbizalom-problémákat okozott neki.
„A legnehezebb dolog eddig a 38 életévem alatt a saját magam elfogadása és a saját magam szeretete volt. Főleg a színházi berkekben elfogadni azt, hogy igenis van ott helyem. Amilyen lehetőségeket kaptam eddig, azért én mindig megharcoltam, küzdöttem és mindent megtettem értük. A saját magam elé állított elvárások voltak mindig hatalmasak, és rengeteg idő volt, amíg elfogadtam magamat olyannak, amilyen vagyok. Mert rengeteget bántottam és ostoroztam magam, mert azt éreztem, nem vagyok elég sem szakmailag, sem emberileg” – vallotta be a színész-énekes, aki nagyjából 30 éves korára jutott el oda, hogy ezen túl tudjon lépni.
Normanon soha nem volt nyomás a szülei részéről, mindig is magának generálta azt, hogy büszkévé akarja őket tenni.
„Nyilván volt egy családi elvárás, de sosem volt kényszer, hogy nekem márpedig ezt és ezt kell teljesítenem. Mindig büszkék voltak rám és elfogadtak maximálisan. Igazából magamnak generáltam a problémáimat a maximalizmusommal, és azzal, hogy szerettem volna őket mindig büszkévé tenni” – fűzte hozzá Norman, aki nem érzi azt, hogy édesapja árnyékából kellene kitűnnie, mert teljesen más dologban tevékenykednek mind a ketten.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre