RETRO RÁDIÓ

Hajdú Péter beleállt Köllő Babettbe





Köllő Babett időnként túlvilági segítséget kér és jóshoz is jár.



Megosztás
Szerző: Buster
Létrehozva: 2023.06.02.
Hajdú Péter frizbi tv Köllő Babett

Köllő Babett minden fontosabb szakmai döntése előtt felkeres valakit, aki rendelkezik a jövőbelátás képességével. Az is megesik, hogy felveszi a kapcsolatot egy-egy elhunyt szerettével, rokonával. Többek között erről is beszélt a Frizbi TV felvételén. Hajdú Péter szkeptikusan fogadta a színésznő szavait.

Köllő Babett jósoktól és médiumoktól is kér segítséget Fotó: Frizbi TV

„Vannak tanácsadóim a baráti körömből és tudom, hogy ezért most kapni fogok, de időnként szoktam menni jósokhoz. Van egy pasi és van egy hölgy is, akiket meg szoktam látogatni, de jártam sokat Gazsi Gizinél is. Én ezt inkább jó játéknak fogom fel, de szakmai döntések előtt kikérem a véleményüket.”

Időnkét kell nekem egyfajta pozitív megerősítés a nehéz pillanataimban és ők továbblendítenek

– vallotta meg a Frizbi TV kamerái előtt a színésznő, aki bizonyítottnak látja a szellemvilág, vagyis az élet utáni élet létezéséét is. 

„Voltam már édesanyámmal szellemidézésen is. Egy forgatás keretein belül pedig jártam Bujka Antalnál, aki egy háromlábú kisszéken keresztül kommunikál a szellemvilággal. Akkor le is írta a nagyapám vezetéknevét az ő írásképével és leírta a halála dátumát is” – mondta Köllő Babett, amivel gyakorlatilag meg is lengette a vörös posztót Hajdú Péter előtt.

Köllő Babett ás Hajdú Péter fogadást kötött Fotó: Frizbi TV

A műsorvezető jó szkeptikusként hangos hitetlenkedésbe kezdett, majd felszólította Babettet, hogy menjenek el együtt egy szellemidézésre. A Frizbi TV műsorvezetője mindezt mindjárt egy fogadáshoz kötötte. Kijelentette, hogy ha igazolható, hogy Bujka Antal valóban kommunikál a túlvilággal, szexi ruciban mossa le a színésznő kocsiját. Ha pedig a kapcsolatfelvétel nem jár sikerrel, akkor Babett mossa le az ő kocsiját, feszülős ruhában.





 





Ezeket olvastad már?
Rácz Jenő kétéves lánya Porschét kapott

Rácz Jenő kétéves lánya Porschét kapott

Hegyes Berci elárulta: így reagált párja a történtekre

Hegyes Berci elárulta: így reagált párja a történtekre

„Meg vagyok lepődve, hogy még itt vagy” – Keveházi Lili kimutatta a foga fehérjét

„Meg vagyok lepődve, hogy még itt vagy” – Keveházi Lili kimutatta a foga fehérjét

Ördög Nóra tüzes melltartóban hódít – Fotó

Ördög Nóra tüzes melltartóban hódít – Fotó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás