Kemény szavak Diana hercegnőtől: „Károly sosem lesz jó király"





Diana hercegnő sosem hitte, hogy Károlyból valaha király válhat.



Megosztás
Szerző: P. E.
Létrehozva: 2023.05.01.
diana hercegnő Károly király

Május 6-án lesz Károly király koronázási ceremóniája. Rengetegen készülnek erre a jeles eseményre: a tiszteletére adott nagykoncerten többek között fellép Katy Perry, hatalmas lakomát csapnak, és mintegy kétezer főt vendégelnek meg. 

Fotó: AFP

Károly királlyá válásával Kamillából királyné lett, erre a címre azonban eredetileg Dianát szánták. Bár Diana készségesen vállalta volna a kötelességeket, hiszen az ő ereiben is ott van az uralkodói vérvonal, Károly sosem szerette igazán a gyönyörű nőt, emiatt házasságuk igen boldogtalan volt. Diana hiába igyekezett, a boldogtalansága teljes mértékben eluralkodott rajta, végső elkeseredésében pedig néha mondott egy-két olyan dolgot Károlyról, amelyek igen rossz fényt vetettek a jelenleg regnáló királyra.

Egy most kiszivárgott információ szerint Diana nem titkolta azt, hogy szerinte Károlyból pocsék király lesz. Azt sem igazán hitte el, hogy valaha király válhat belőle, és számos nézetével és uralkodói véleményével nem értett egyet. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy Károlynak számos olyan ötlete és nézete volt akkoriban, amelyek meghaladták a korát. Üdvözlendőnek tartotta a környezetvédelem támogatását és a fenntarthatóságra törekvést, ez azonban abban az időben még nem volt divat, ezért is hathatott Diana számára furcsának – írja az Express.com.

Károly és Diana házassága 1996-ban ért véget hivatalosan, bár 1992-ben már különköltöztek. 1995. november 20-án a hercegné interjút adott otthonában a BBC-nek, ez később Panorama-interjú néven lett ismert. Ebben nyíltan beszélt magánéletéről és a királyi családdal való kapcsolatáról. Ebben az interjúban hangzott el, hogy a házasságukban végig hárman voltak – itt Kamillára utalt a hercegné.





 





Ezeket olvastad már?
Nyilvánosan meztelenkedett, az utcán tárulkozott ki a modell – Fotó

Nyilvánosan meztelenkedett, az utcán tárulkozott ki a modell – Fotó

Vasvári Vivien megható üzenetet írt 8 hónapos kisfiának – Fotó

Vasvári Vivien megható üzenetet írt 8 hónapos kisfiának – Fotó

Bagossy Norbi napokon belül visszatér a Parkba

Bagossy Norbi napokon belül visszatér a Parkba

Heti top 5: Gyász, Tóth Andi, Harry  és Meghan – Ezek voltak a legolvasottabb sztárhírek

Heti top 5: Gyász, Tóth Andi, Harry és Meghan – Ezek voltak a legolvasottabb sztárhírek

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás