RETRO RÁDIÓ

Jó hírek! Másodszor is legyőzte a rákot Bangó Margit





Nyáron derült ki, hogy Bangó Margit betegsége ismét kiújult. A Kossuth-díjas művésznő másodszorra nézett szembe a rákkal. Az énekesnő korábban azt nyilatkozta, le fogja győzni a kórt. Három műtéten esett át, most minden eredménye, hála istennek, negatív.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.12.05.
Módosítva: 2022.12.05.
remény bangó margit gyógyulás

Nehéz éven van túl Bangó Margit, az énekesnő ennek ellenére a tőle megszokott szeretettel fogadta az újságírókat. Az előadóművész elmondta, rövid idő alatt volt három műtétje, de a lényeg az, hogy végre jól van. 
„Hála istennek, most már jól vagyok. Még nem tért vissza a régi erőm, de alakulok. Most voltam kontrollon, minden eredményem negatív, már második alkalommal. Háromhavonta járok ellenőrzésekre” – kezdte a Borsnak Bangó Margit.


A művésznő mellett lánya ül. Bangó Marika csillogó tekintettel nézi édesanyját, hallgatja szavait. 
„Jövünk-megyünk, Marikával hamarosan egy televíziós műsorban fogunk szerepelni. Anya-lánya duett lesz. »A« kategóriás énekesek között fogunk fellépni, én akárhová már nem megyek szívesen. Letettem valamit az asztalra ezalatt a »csekély« 56-57 év alatt, nem kell már bizonyítanom” – tette hozzá.

Bangó Margit
A művésznő ugyanolyan elánnal énekel, mint mindig. Azt üzeni annak, aki beteg, hogy legyen hite Fotó: Czabai Ákos/Facebook


„Isten az orvosok orvosa”

A magyar nóták koronázatlan királynője precíz, pontos embernek tartja magát. Bangó Margit úgy fogalmazott, mindent szívből ad, és amit ad, azt kapja ő vissza a rajongóktól. Ez az ő titka, és a hit.

„Azt üzenem annak, aki beteg, hogy legyen hite! Isten az orvosok orvosa. Hogyha azt mondja egy doktor vagy kettő, hogy nem tud meg­gyógyulni, az nem igaz. Az élő bizonyíték erre én vagyok. Másodszor győztem le a rákot, itt vagyok, teszem a dolgomat. Fellépek, járok vidékre is, ugyanolyan elánnal énekelek, mint mindig. Ebből nem tudok engedni” – jelentette ki magabiztosan.


Noha a betegség az életkedvén egy cseppet sem változtatott, egy dolgot mégis másként kell csináljon: a művésznő immáron ülve énekel. Így egy kicsit nehezebb a levegővétel és az éneklés technikája, de azt mondta, az embereknek mindegy,  így is imádják.

„Nem az a lényeg, hogy hogy nézek ki, noha arra mindig figyelek. Színpadon mindig úgy kell megjelenni, hogy mindenki mindenkinek tetsszen, az elegancia fontos. Az alkalomnak megfelelően öltözködöm.”

 

Lánya, Marika a támasza

Az énekesnő boldogan mesélt lányáról, azt mondta, Marika egyszerűen fantasztikus. Nagy erőt ad neki a családja szeretete.
„Megijedek tőle sokszor, a fiatalkori önmagamat látom benne. Félelmetes a hasonlóság mindenben. Nem csak külsőleg, lelkileg is ugyanaz, mint én. Gyönyörűen énekel, nagyon sokat fejlődött. A színpadon meg egyszerűen az ujja köré csavarja az embereket” – büszkélkedett.


Nem esett messze az alma a fájától, Marikának is sok fellépése, televíziós szereplése van. Kezdetben nem akart énekelni, de az édesanyja bedobta a mély vízbe.

„Nem akarta, de ilyen nincs, hogy nem, hála istennek, meglett az eredménye. Szeretik az emberek, kiadja azt, ami a szívében van, szerencsére van sok saját szerzeménye. Mindig ezt magyarázom a fiatalságnak, hogy a szív a titok. Amit érzel, azt ki kell tudni adni, ezt nem lehet tanítani. Ez a belső érzés vagy van, vagy nincs. Marika ugyanaz, mint a mama. A közönségért vagyunk, velünk éreznek.”

Bangó Margit és Bangó Marika
A fiatalkori önmagát látja Marika lányában Bangó Margit  Fotó: Bors

Az énekesnő szerint a világon a legszebb érzés, amikor egy gyerek az édesanyjával léphet fel, nagyon sokat jelent ez neki.
„Hála a jó istennek, nagyon sokszor lehettem anyuval egy színpadon, de olyan, mintha mindig először lépnék fel vele. Továbbmegyek, most már olyan élményt nyújt nekem, hogy egyszerűen belül folyik a könnyem, annyira jólesik a lelkemnek. Ez valami csoda.”

 

„Már teljes pompájában díszeleg az otthonunk”

A két művésznő naptára az ünnepek közeledtével szinte tele. Bangó Margit úgy fogalmazott, ő kiszámíthatatlan, mert ha neki azt mondják, hogy hopp, már ugrik is. Különleges felvételekre készülnek, de anya és lánya a karácsonyi készülődésnek is megadják a módját. Marikáék otthona már készen áll az ünnepekre.

„2-3 napja nálam áll a fa, teljes pompájában díszeleg az otthonunk. Én nagyon szeretem a karácsonyt, amíg lehet, meghagyom a fát is, hogy ezt a csodálatos érzést megtartsam. A gyerekek kapnak ajándékot, mi, felnőttek legfeljebb csak aprósággal kedveskedünk egymásnak.
Akárcsak gyerekkorában, Vásárosnaményben” – mondta Marika. 

A világot megjárt művésznő azt mondta, nagy szegénységben teltek, de gyönyörű karácsonyaik voltak. Édesanyja is úgy fogalmazott, a legnagyobb ajándék a szeretet és a békesség. 

„Aki hisz Istenben, abban szeretet lakozik. Ha valaki még nem is hisz, akkor keresse, mert nagy örömet tud okozni. Legalább karácsonykor legyenek együtt a családok, nagymamák, gyerekek, unokák, dédunokák! Lélekben viszont mindennap ott kell lenni, és ha lehetséges, menni egymáshoz! Nem az ajándék a fontos, hanem az, hogy amikor megölelnek, érezzem az őszinte, tiszta szeretetet!” – nyilatkozta Bangó Margit.

 

 





 





Ezeket olvastad már?
Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás