RETRO RÁDIÓ

Ezektől a hírességektől kellett végső búcsút vennünk idén





Ebben az évben is számos ismert magyart vesztettünk el.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.12.31.
gyász sportolók elhyunyt hírességek színésezk zenészek magyarok

Idén is nagyon sok ikonikus hazai művésztől, sportolótól és más hírességeinktől kellett búcsút vennünk. Ebben az évben ők mentek el örökre.

Babicsek Bernát

Már szomorúan indult 2022 a művészvilágban, hiszen az év első napján érkezett  a megdöbbentő hír, miszerint füstmérgezésben meghalt solymári otthonában a 41 éves színész-zenész, akit számos hazai sorozatból is ismert a nagyérdemű.

Babicsek Bernát Fotó: Youtube

Dobos Attila

Pár napra rá, január 4-én vesztettük el a legendás muzsikust, aki a táncdalfesztiválok korában igazi sztár volt. A zenéért és a hölgyekért egyaránt rajongó zenésznek igazán kalandos élete volt, négyszer is megnősült, többek között párja volt Mary Zsuzsi énekesnő is. A művész 80 éves korában hunyt el.

Csollány Szilveszter

Az év első hónapja nem csak rosszul indult, de borzalmasan is végződött, hiszen január 24-én távozott az élők sorából a magyar olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász. Az 51 éves sportoló elkapta a koronavírus-fertőzést és 53 műtüdőn töltött nap után hunyt el.

Csollány Szilveszter Fotó: Árvai Károly / Nemzeti Sport

Lippai László

Nem telt el egy hónap sem, újabb színészt vesztettünk el. A Madách Színház művésze, az Anyaglbőrben című sorozat és a Jóban rosszban sztárja hosszú évek óta küzdött lelki problémákkal, és bár többen igyekeztek segíteni rajta, nem sikerült. A színész 62 évesen hunyt el, február 23-án.

Korondi Margit

Március 6-án, 89 évesen távozott az élők sorából a kétszeres olimpiai bajnok, kétszeres olimpiai második helyezett és négyszeres olimpiai harmadik helyezett tornász, aki előbb felemás korláton, majd a magyar kéziszercsapat tagjaként szerzett aranyat. Teljesítményét a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével és 2011-ben Elnöki érdeméremmel ismerték el. 

Markó Iván 

A Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, balettigazgató a hetvenes években vezető szólistája volt a világhírű francia koreográfus Maurice Béjart brüsszeli társulatának. Később megalapította a Győri Balettet, a Győri Tánc- és Képzőművészeti Szakközépiskolát és a Magyar Fesztivál Balettet. Koreografált a Bayreuthi Ünnepi Játékoknak, a jeruzsálemi Rubin Akadémiának, valamint Bécsben, Párizsban és Sydney-ben. Nemzetközi kritikusok már 1974-ben a világ 10 legjobb táncosa közé választották, és 2005-ben a saját koreográfiáját még maga táncolta. A művész április 21-én halt meg.

Berki Krisztián 

A balettlegenda távozását követően a legszebb tavaszi hónap is bővelkedett tragédiákban. Május hatodikán robbant a hír, hogy meghalt az egyik legismertebb hazai celebünk, a focikapusból lett médiasztár.

 

A 41 évesen elhunyt, megosztó személyiségű híresség halála hatalmas médiaérdeklődést váltott ki. 

Éliás Gyula 

Még ebben a hónapban, május 26-án távozott az élők sorából az életműdíjas lemezlovas, aki jó ideje egészségi problémákkal küzdött. A DJ csupán 74 esztendős volt, ám jó ideje egészségi problémákkal küzdött. 

Haumann Péter

Szintén május végén, 28-án hunyt el a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a nemzet színésze. A számos emlékezetes alakítást nyújtó, különleges orgánumú színészlegenda nyolcvanegy éves korában távozott, méltósággal viselt hosszú betegség után.

HAUMANN Péter
Haumann Péter Fotó: MTI/Haumann Péter családja által közzétett kép

 Moldova György 

A szomorú tavasz után nem kevésbé szomorú nyár következett. Június 4-én halt meg a Kossuth-és kétszeres József Attila díjas író. A riport és szatíra műfajában otthonosan mozgó írót kritikus személete miatt az állambiztonság 1969 és 1981 között folyamatosan megfigyelte, ennek ellenére számos műve jelent meg ebben az időszakban is. A riportkönyveket, színműveket és önéletrajzi köteteket is publikáló író 88 évesen halt meg.

Törőcsik András

A "Törőként" becézett, kivételes tehetségűnek tartott kiváló focistát remek helyzetfelismerő képességéről és robbanékonyságáról ismerték a legtöbben. A virtuóz játékáról ismert labdarúgó júliusban hunyt el, 67 évesen.

Csapó Géza

Ősszel sem lélegezhettünk fel, hiszen szeptember 14-én hunyt el az olimpiai ezüst-, és bronzérmes, hatszoros világbajnok, valamint tizenháromszor magyar bajnoki címet szerzett kajakozó, edző.

Bodó Andrea

Az idén szeptemberben 21-én, 88 éves korában hunyt el az 1956-ban olimpiai bajnoki címet szerzett tornász. Később a kétszeres olimpiai második helyezett, olimpiai harmadik helyezett testnevelő tanári és pszichológusi oklevelet szerzett az amerikai Berkeley Egyetemen. Tagja volt az Amerikai Torna Szövetségnek, a Ritmikus Sportgimnasztika Bizottságnak pedig titkára, és olimpián két ízben a ritmikus sportgimnasztika-versenyek technikai vezetője volt.

Ipacs László

Szeptember végén, 27-én távozott az élők sorából a legendás Vágtázó Halottkémek együttes alapító dobosa, aki producer, zenei rendező és kísérleti fizikus is volt.

Szakcsi Lakatos Béla

Október 2-án 80. életévében halt meg a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar zongoraművész-zeneszerző. Fő művét, A Tudás Fája című egész estés misztériumjátékot még be tudta fejezni. 

Tavaly még turnézott Szakcsi Lakatos Béla Fotó: Youtube 

Maros Gábor

Egy hónappal a 75. születésnapja után hunyt el október 27-én a halála előtti hetekben kórházban ápolt táncos, énekes művész. Sokoldalú művészként prózai szerepei mellett a zenés műfajokban is otthonosan mozgott, musicalek, operettek és operák tenor szerepeiben is láthatták a nézők. 

Mészöly Kálmán

November 21-én, 81 éves korában távozott az élők sorából a "Szőke Sziklaként" becézett legendás focista, aki az egyetlen olyan magyar válogatott labdarúgó volt, aki játékosként és szövetségi kapitányként is kijutott futball-világbajnokságra. 2011-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét. 

Mészöly Kálmánt régi ismerősként köszönthette Pelé: kétszer is játszottak egymás ellen a Santos-Vasas meccseken
Mészöly Kálmán és Pelé kétszer is játszott egymás ellen a Santos-Vasas meccseken Fotó: MTI

Csapó Gábor

November 27-én hunyta örök álomra szemét a 272-szeres magyar válogatott vízilabdázó. A jogász, edző, író és még filmes babérokra is törő pólólegenda 1976-ban szerezte meg olimpiai bajnoki címét

Fotó: Nemzeti sport

Volt világbajnok, háromszoros világbajnoki 2. helyezett, Európa-bajnok, Európa-bajnoki 2. helyezett, világkupagyőztes, kétszer BEK- és Magyar Kupa-győztes, valamint kilencszer magyar bajnok.

Csapó Gábor temetése Fotó: Mate Krisztian

 

 

 

 





 





Ezeket olvastad már?
Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás