
Nagyon merész! Köldökig kivágott ruhában őrjített meg mindenkit a szexi modell
Nem sok teret hagyott a képzeletnek!
A négyszeres Guinness-rekorder várpark és skanzenban a ma már csak romokban létező középkori magyar várak 44 kicsinyített változatát láthatjuk. A maketteket a magyar uralkodóknak, fejedelmeknek és kormányzóknak emléket állító 90 emlékoszlop veszi körül.
2014-ben nyitotta meg kapuit a látogatók előtt a világon egyedülálló várpark és skanzen, amely kéthektárnyi területen fekszik, Dinnyésen. A park egyediségét az adja, hogy a történelmi Magyarország várait még sehol nem jelenítették meg eredeti anyagukból elkészített makettként. A várpark anyagával az építő, Alekszi Zoltán 2018, 2019, 2020 és 2021-ben bekerült a Guinness-világrekorderek közé.

Egy hétig készül körülbelül egy favár. Szent István király vára ugyanakkor 4 hónapig épült, ugyanis közben kétszer is leomlott az építmény fala. A várak a történelmi Magyarország térképét formázó sétányon belül, az eredeti elhelyezkedésüknek megfelelően vannak felépítve (megyényi pontossággal).


A többszörös világrekorder vármakettpark létrehozására az alapító, Alekszi Zoltánt a gyerekkorában sokszor olvasott Gárdonyi-regény, az Egri csillagok ihlette.

Az alkotó vágya 70 vár megépítése a kertben. Minden alkotás előtt felkészül, utánajár a vár történetének, régészekkel beszél, ásatásokra jár, átnézi a fellelhető dokumentumokat. Megkeresi a korhű anyagokat, és csak ezt követően kezdi meg a munkát.


Nem sok teret hagyott a képzeletnek!

Jó és rossz hírt egyaránt közölt a vak énekesnő.

A diszkókirálynőnek lehetősége nyílt a nemzetközi karrierre.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.