
Bódi Csabi titkos recepttel változtat az életén: 25 kilót akar ledobni
Őszintén megosztotta az énekes, elérkezett az idő, hogy változtasson az életmódján.
A brit trónörökös már másodszor esett át a covidfertőzésen, de úgy tűnik, semmit nem tanult a betegségből: maszk nélkül ment emberek közé.
A fél világot sokkolták azok a fotók, amelyek Károly hercegről egy díjátadón készültek: ezeken ugyanis a koronavírusból frissen felépült herceg, hiába veszik körül emberek, nem visel maszkot. Károlynak a világjárvány kirobbanása óta már két alkalommal lett pozitív a Covid-tesztje, és bár kisebb rosszullétek után maradéktalanul felépült, nagyon felelőtlen viselkedésnek tartják részéről, hogy nem visel maszkot, ha elhagyja az otthonát - írja a Daily Star.
Károly a húgával, Anna hercegnővel adott át a királynő után elnevezett egyetemi díjakat pénteken a St. James-palotában, miután gyógyultan elhagyhatta otthoni karanténját, ahol Kamilla hercegnével együtt gyógyultak. Az eseményről készült fotók alapján a trónörökös már teljesen felépült, nagyon vidáman teázott és beszélgetett az összegyűltekkel, azonban maszkot egyáltalán nem viselt. Ezt a meglepő húzást pedig az internet népe nem hagyhatta szó nélkül, százával érkeznek az elítélő hozzászólások, amiért az éppen csak hogy felépülő herceg nem védi a környezetét azzal, hogy arcmaszkot húz fel. A palota egyelőre nem kommentálta Károly herceg furcsa döntését.
Őszintén megosztotta az énekes, elérkezett az idő, hogy változtasson az életmódján.
Mihályfi Balázs színművész őszintén mesélt arról, miként éli meg, hogy lánya, Luca kirepült a családi fészekből.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre