Apás szülés lesz? Hajdú Péter meglepő dolgot árult el születendő gyermekéről





Hajdú Péter kedvese, Eszter várandóssága félidejénél jár, de lélekben már most készülnek a nagy napra, amikor megszületik a kisfiuk.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.09.30.
apás szülés

A Life és az Ozone TV vezérigazgatója és menyasszonya már azt is megbeszélték, hogy annak ellenére is apás szülés lesz, hogy Eszter a tervek szerint császármetszéssel ad majd életet első közös gyermeküknek. Péter csupán egyetlen feladatot nem vállal majd a szülőszobában: kijelentette, biztosan nem ő vágja majd el a köldökzsinórt - tudta meg a Bors.

Eszter pocakja már szépen gömbölyödik és mindketten nagyon izgulunk a kisfiunk születése miatt. Nálunk speciális a helyzet, hiszen Eszter az első gyermekével várandós, míg én kétszer átéltem már a babavárás örömét. Nekem komoly tapasztalatom van már abban is, hogy mit érezhet egy szülő, amikor a pici elkezd kúszni-mászni. Az első gyereknél természetes, hogy megáll benne az ütő és le sem veszi róla a szemét, sőt, ha csak egy centit is mozdul, azonnal ugrik, nehogy baj legyen. A másodiknál már kicsit lazább a dolog, hiszen az ember már tudja, hogy egy baba azért nincsen cukorból. Harmadszor pedig már egészen ellazulunk. Én itt tartok, de Eszter természetesen nem így van vele – mesélte a Borsnak Hajdú Péter, aki mindent elkövet, hogy tapasztalt apukaként eloszlassa Eszter kétségeit.

A műsorvezető és párja izgalommal várják első közös gyermekük érkezését (Fotó: Ripost)

Az én dolgom, hogy a tapasztalataimra támaszkodva megnyugtassam Esztert, hiszen ő már előre nagyon aggódik, hogy mi fog történni a pi-civel ilyen vagy olyan szituá-ciókban. Sőt, a várandóssága folyamatait is nagy aggodalommal figyeli, aminek nyilván az az oka, hogy korábban sajnos két terhessége is megszakadt. Éppen a napokban mozdult meg először a pocakja, azóta pedig folyamatosan figyeli és ha mondjuk, két órán át nem érez semmit, már jön és kérdezi, hogy mi történhetett. Én pedig igyekszem megnyugtatni, hogy minden a legnagyobb rendben van – mondta a Life és az Ozone TV vezérigazgatója, aki a szülés alatt végig fogja majd Eszter kezét.

Mindkét gyermekem születésekor bent voltam a szülőszobában, és ez most sem lesz másképp. Ez az a csoda, amit semmiképpen nem hagynék ki, még úgy sem, hogy Eszti csak császárral szülhet, de ebben is van már tapasztalatom, vagyis nem tartok tőle. Nincs felemelőbb érzés annál, mint amikor közvetlenül a születése után a karjaimba vehetem a gyermekemet. Egyedül a köldökzsinórt nem én fogom elvágni, mert az valahogy nem az én világom – nevette el magát Péter.

Együtt is dolgoznak

A pár igazán szerencsés, hiszen nemcsak a privát életükben, de a munkájuk során is sok időt tölthetnek együtt. Péter a két csatorna vezérigazgatója és egyben a hamarosan új évaddal jelentkező Összezárva Hajdú Péterrel, illetve a néhány év szünet után vasárnap induló Frizbi Hajdú Péterrel műsorvezetője is, Eszter pedig a LifeTV reggeli műsorának, az Ébredj velünk!-nek a főszerkesztője.

 





Ezeket olvastad már?
Angelina Jolie tovább háborúzik Brad Pittel

Angelina Jolie tovább háborúzik Brad Pittel

Meglepő dolgot árult el Kulka Jánosról az Országos Mentőszolgálat

Meglepő dolgot árult el Kulka Jánosról az Országos Mentőszolgálat

Miklósa Erika a házasságáról vallott, a Fradi is szóba került

Miklósa Erika a házasságáról vallott, a Fradi is szóba került

„Gyönyörű szép a kisfiad, rád hasonlít” – Puskás-Dallos Bogi friss anya-fia fotót posztolt

„Gyönyörű szép a kisfiad, rád hasonlít” – Puskás-Dallos Bogi friss anya-fia fotót posztolt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás