
Ennyi volt? Már Gulácsi lipcsei búcsúmeccsét emlegetik
Gulácsi Péter 11 év után búcsúzni kényszerülhet Lipcséből.
Dárdai Mártont kifaggatták Cristiano Ronaldóról és Szoboszlai Dominikról is. Történelmet írna a Herthával és a magyar válogatottal.
Csapatához hasonlóan rosszul kezdte a szezont Dárdai Márton, de az utóbbi négy tétmeccsét egyaránt kapott gól nélkül nyerte meg a Hertha, egyik legjobbjaként a 23 éves magyar válogatott védővel. A német másodosztályú futballcsapat honlapján interjút közöltek a keret legrégebbi tagjával, aki 2020 nyarától készült az akkoriban még élvonalbeli berlini profikkal, majd szinte pont öt éve, november 7-én dobta először mély vízbe Bruno Labbadia vezetőedző.

Dárdai Márton a Hertha feltámadásával kapcsolatban elmondta:
– A szezon elején néhányunk még nem volt megfelelő formában. Aztán jót tett nekünk az átállás a négyvédős rendszerre. Az egy fordulópont volt – mondta Dárdai Pál középső fia, aki jelenleg a magyar válogatott tagjaként küzd a jövő évi világbajnoki részvételért, de nevelőegyesületével is nagy tervei – álmai? – vannak a 2026-os évre: az áhított feljutás a Bundesligába és a Német Kupa-döntőbe jutás, amit a Herthánál mindig óriási álomként kezelnek a hagyományosan berlini döntő miatt. A másodosztályban egyelőre három pont választja el Dárdaiékat az osztályozós harmadik, és hét a már feljutást érő második helytől; a kupa februári nyolcaddöntőjében pedig a bajnokin éppen a múlt hétvégén legyőzött Kaiserslautern látogat majd a berlini Olimpiai Stadionba.
– Kiegyenlíthetünk egy még nyitott számlát, hiszen két éve éppen a Kaiserslautern vette el a nagy esélyünket, a szintúgy hazai negyeddöntőnk keserű vereségével. Ha a Herthában játszol, természetesen egészen különleges jelentőségű a Német Kupa, mert a döntőt az Olimpiai Stadionban rendezik – nagyon nehéz eljutni odáig, de egyben egy óriási álom. Az elmúlt években a Kaiserslautern és a Bielefeld is megmutatta, hogy lehetséges. A hátralévő kevés meccsen egy kis szerencsével bármi megtörténhet – fejtegette Dárdai Márton.
Ami pedig a vb-selejtezők sikeres befejezéséért küzdő magyar válogatottat illeti...
– Általánosságban az egy egészen más színpad. Néha olyan játékosokkal találkozhatsz, akiket addig a tévében csodáltál.
Elképesztő volt személyesen látni (Cristiano) Ronaldót. Sajnos mindkét meccsen épphogy elkerültük egymást a gyepen, mert őt le-, engem pedig becseréltek. Természetesen szívesen játszottam volna egy ilyen legenda ellen.
A visszavágón szerzett ellenünk két gólt, de elöl nagyon hatékonyak voltunk és egyenlítettünk (2-2 – a szerző). Az a pontszerzés nagyon, nagyon fontos volt nekünk. Jelentősen javította a helyzetünket az Örményország és Írország elleni utolsó csoportmérkőzéseink előtt. Az első hely gyakorlatilag már elérhetetlen, mert ahhoz Portugáliának is kétszer veszítenie kéne. De a második helyre jó esélyünk van. Ez azt jelentené, hogy márciusban kieséses rendszerű rájátszásban két győzelemre lenne szükségünk különböző ellenfelekkel szemben.
Nyilván óriási álom a vb-részvétel. 40 év után végre tovább akarjuk írni a magyar történetet a világbajnokságokon
– mondta Dárdai Márton, akit Cristiano Ronaldo után a mieink Liverpoolban játszó szupersztárjáról, Szoboszlai Dominikról is kérdeztek:
– Ő egy rendkívül, rendkívül jó játékos – valószínűleg a legjobb, akivel eddig együtt szerepeltem. Ez érződik minden edzésen is. Ha az ember a Bajnokok Ligáját nézi, akkor is látja, milyen formában van. Egyébként egyáltalán nincs elszállva, úgy viselkedik, mint bármelyik normális srác. Nagyon jól megértjük egymást
– mondta Szoboszlairól a válogatott és a Hertha védője.
A portugál–magyar (2-2) vb-selejtező összefoglalója:
Zajlanak a labdarúgó-világbajnokság selejtezői, és közeledik minden idők legnagyobb tornája. Először 48 válogatott lép majd pályára azon a világbajnokságon, amelynek az Amerikai Egyesült Államok, Mexikó és Kanada ad otthont. A selejtezők minden fordulója tele van izgalommal, drámával és meglepetésekkel – hiszen a vb mindig több, mint egy torna: ez maga a futballünnep! A TippmixPRO-n pedig még izgalmasabbak a selejtezők – tippelj, és éld át a világbajnoki hangulatot!
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!

Gulácsi Péter 11 év után búcsúzni kényszerülhet Lipcséből.

2021 óta csak húsz labdarúgó szerzett több gólt nála.

Robbie Keane törheti a fejét.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.