
Mit csinált Arne Slot két héten keresztül? Ennek nem lesz jó vége
Arne Slot továbbra sem találja a megoldást.
Markus Babbel, a Liverpool korábbi hátvédje szerint Arne Slot óriásit hibázik, amikor a magyar válogatott csapatkapitányát jobbhátvédként szerepelteti. A német legenda úgy véli, Szoboszlai Dominiknak nem a védelemben, hanem legfeljebb a kispadon lenne a helye, ha nem fér be a középpályára.
A Liverpool egykori legendás hátvédjének, Markus Babbelnek – aki 2000 és 2004 között erősítette a klubot – elege lett Arne Slot kísérletezéséből: szerinte Szoboszlai Dominik jobbhátvédként való szerepeltetése egyszerűen értelmetlen. A német legenda úgy látja, a magyar válogatott játékos a középpályán tudja igazán megmutatni az értékeit, és azzal sem a csapatnak, sem magának nem tesz jót, ha idegen poszton játszik.
Nem értem, miért mindig Conor Bradley kerül ki a csapatból és Szoboszlai kerül a helyére. Így a fiatal játékos nem tud fejlődni, nem kap elég önbizalmat. Bradley hatalmas tehetség, meg kellene kapnia a lehetőséget, hogy négy-öt-hat meccsen keresztül folyamatosan játszhasson
– nyilatkozta Babbel a Liverpool.com-nak.
A német válogatottal 1996-ban Európa-bajnoki címet nyerő Markus Babbel szerint Jeremie Frimpongnak még időre van szüksége, hogy felvegye a Premier League tempóját, de jelenleg Conor Bradley tűnik készebb megoldásnak.
A Premier League teljesen más világ, mint a Bundesliga – gyorsabb, fizikálisabb, több a topjátékos. Frimpongnak idő kell, de addig ott van Bradley, aki ismeri a bajnokságot és készen áll.
2001-ben a Liverpoollal öt trófeát – az Angol Kupát, a Ligakupát, a Szuperkupát, az UEFA-kupát és az UEFA-szuperkupát – is begyűjtő Babbel szerint: Szoboszlai idegen poszton szerepeltetése nemcsak szakmailag hibás, hanem csapaton belüli feszültséget is okozhat.
Ha Szoboszlai jobb, mint Florian Wirtz, akkor játsszon középpályán, és Wirtz üljön a padra. Ha nem jobb mint Wirtz, akkor Szoboszlainak a padon kell maradnia. De ne erőltessük őt jobbhátvédként. Ez senkinek sem jó – és ő maga sem boldog így. Ha én ülnék a kispadon jobbhátvédként, és azt látnám, hogy egy középpályás játszik a helyemen, őrülten dühös lennék
– fogalmazott élesen a korábbi Liverpool-játékos.
Markus Babbel úgy véli, hosszabb távon Frimpong és Bradley között alakulhat ki igazi verseny a jobbhátvéd posztért, de jelenleg a fiatal északír játékos lehet a kulcs.
Frimpong Leverkusenben háromvédős rendszerben szerepelt, ott inkább szélsőként mozgott. Most még tanulnia kell, de láthattuk a Manchester United ellen, milyen kiváló beadást adott Gakpónak – ez az, amit rendszeresen hoznia kell majd.
A Liverpool szerdán (21:00) a Bajnokok Ligájában Frankfurtban, a Premier League-ben pedig szombat este idegenben, a Brentford (21:00) ellen lép pályára
A magyar futballrajongók különösen izgatottak fordulóról fordulóra, hiszen Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is a címvédő Liverpool keretének tagjaként rendszerint pályára lép. A Premier League a világ egyik legnézettebb bajnoksága, és a Vörösök minden meccse igazi futballünnepnek ígérkezik. A magyar játékosok szereplése külön pluszizgalmat hoz. Érdemes követni és akár megtenni a tippjeinket is!
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!
Minden Bajnokok Ligája-játéknap ünnepnap a futball szerelmeseinek. A sorozat történetében először Budapesten emelheti majd magasba a trófeát a végső győztes csapatkapitány. A labdarúgó BL nemcsak a gólokról és a látványos csatákról szól, hanem az izgalomról és a fogadásokról is. Érdemes követni, és akár megtenni a tippjeinket is!
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!
Arne Slot továbbra sem találja a megoldást.
Kerkez Milost ismét kritizálják a vereséget követően.
Kate Cassidy a liftben pakolta ki hatalmas melleit.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.