Gyönyörű kislányaiból merít erőt a magyar válogatott kapusa

A magyar válogatott és a Puskás Akadémia kapusa számára a család jelenti a legnagyobb motivációt. Szappanos Péter az utóbbi időben több alkalommal is megmutatta, honnan merít erőt a nehezebb időszakokban két tündéri kislányából, akik mosolya minden győzelemnél többet ér.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2025.10.22. 10:30
Puskás Akadémia Szappanos Péter család

Szappanos Péter életében most minden a változásról szól – de egy dolog állandó: a családja. A magyar válogatott kapusa gyakran hangsúlyozza, hogy két gyönyörű kislánya adja számára a legnagyobb erőt. Ott voltak mellette, amikor utazni kellett, amikor új országba költözött, és most is, amikor ismét hazatért, hogy új fejezetet kezdjen Felcsúton.

Szappanos Péter 2022-ben kapta meg első válogatott meghívóját Marco Rossitól
Szappanos Péter 2022-ben kapta meg első válogatott meghívóját Marco Rossitól Fotó: Alex Pantling - UEFA

A 34 éves kapus mozgalmas éveket tudhat maga mögött: tavaly nyáron a szaúdi élvonalban szerepelt, ahol 18 mérkőzésen védett – köztük egy emlékezetes, de fájdalmas 9–0-s vereség alkalmával is pályára lépett az Al-Hillal ellen. A bajnokság légiós szabálya miatt azonban kevesebb lehetőséget kapott, így télen visszatért Magyarországra. A paksi időszak sikerekkel zárult: bronzérmet és Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett.

Szappanosra 2021 óta rendre számít Marco Rossi, de általában harmadik számú kapusként. A 2024-es Európa-bajnokságon kerettag volt, és most is meghívót kapott a vb-selejtezők négy mérkőzésére, ám ezeken nem lépett pályára.

Aztán újabb fordulat következett: közös megegyezéssel szerződést bontott szaúdi klubjával, és 2028-ig a Puskás Akadémiához írt alá. Bár korábban a Ferencváros is szóba került, végül a felcsúti klub mellett döntött. A Puskás Akadémia bajnoki rajtja nem alakult fényesen – három győzelem, két döntetlen és négy vereség a mérleg. A gyenge forma miatt a MOL Magyar Kupából is búcsúzniuk kellett, miután a Vasas kiejtette őket, de Szappanos számára most nemcsak az eredmények a fontosak, hanem az újrakezdés.

Szappanos Péter számára a család az első

Az Instagramon rendszeresen oszt meg fotókat a családjáról, köztük két kislányáról, a hatéves Lora Annáról és a hároméves Lina Emmáról. Különösen a születésnapjaikon posztol róluk megható képeket – ezekből a pillanatokból sugárzik a szeretet és az erő, amit tőlük kap. Ők azok, akik minden utazás, edzőtábor vagy nehezebb időszak után visszahúzzák a valóságba, akik miatt érdemes újra és kesztyűt húzni.

Szappanos Péter nagyobbik lánya, a hatéves Lora Anna.

És a kisebbik csoda, a hároméves Lina Emma. 

 









Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!

Top hírek





Hírlevél-feliratkozás

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.