
Erre a hírre várt a Fradi, történelmi lépést tett a zöld-fehér klub
Az osztrák bajnokságban indulhat a Fradi.
Ebben a naptári évben még nem nyert meccset az Újpest, amely ennek ellenére a hetedik helyen áll a magyar labdarúgó-bajnokságban. A lila-fehér legendáknak nem tetszik, amit látnak.
Közel három évtizedet töltött el Újpesten Nagy László, aki játékosként és edzőként is segítette a klubot. Az olimpiai bajnok labdarúgó aktív részese volt a lila-fehérek hét bajnoki címének, amelyet 1969-tól sorozatban nyertek, végül kilencszer végzett az első helyen a csapat játékosaként. Utána pályaedzőként, majd vezetőedzőként is dolgozott a Megyeri úton. Manapság "külsős", és szomorúan kénytelen tudomásul venni kedvenc csapata vergődését.
A szurkolóvá "érett" egykori balszélső még mindig védi a csapatát, bár most a derbit követően Bartosz Grzelak edző nyilatkozata nála is kiverte a biztosítékot. Mint ismert, a svéd-lengyel vezetőedző a Fraditól elszenvedett vereség után azt mondta, csapata - a gólokat leszámitva - mindenben felvette a harcot a Ferencvárossal.
- Hát nem is tudom - magyarázta Nagy Laci a mester szavait. - Ezzel van némi gondom, még akkor is, ha nem nézem, hogy a mi időnkben még kimondottan gólra játszották a focit. Hát milyen meccset látott Grzelak? Az, hogy a tizenhatos és a félpálya között többet birtokolták a mieink a labdát, az már eredmény? Nem, a Megyeri úton nem ehhez vagyunk szokva. A mi időnkben, ha az első fél óra végén nem vezettünk két góllal, már fütyült a közönség. Én magyarázzam meg a jeles mesternek, hogy ez a játék még mindig gólra megy?
Az egykoron kiváló csatár aztán arról is beszélt, hogy a viszonylag elfogadható őszi szezon teljesítménye után nem érti, hogyan eshetett ennyire vissza a csapat. Kik a felelősök az igazolásokért? Mit csinálnak az edzéseken, mert az ellenfelek tudatosan készülnek arra, hogy az Újpest a hatvanadik perc tájékán erőnlétileg elfogy.
- Hallottam, arra hivatkozik némelyik játékos, hogy az edzőpálya talaja nem megfelelő - magyarázta Nagy. - Hát amikor mi edzettünk ott, a salak bauxittal volt keverve, bizony tényleg nem volt egy álom, ám ezzel együtt mégis százkét gólt rúgtunk a bajnokságban. Nem, nem magyarázkodni kell, nem szánalmas kifogásokat keresni, hanem okosabban készülni. Azt veszem észre, hogy kapkodás van. Grzelak több, mint tíz hónapja dolgozik Újpesten, és most a korábbi dobogós álmok helyett egyre többet hátrafelé kell nézegetni, nehogy a végén még nagyobb baj legyen.
Ami pedig Nagy Lacit illeti, arról is panaszkodott, hogy nemigen jár a meccsekre, mert volt játékosként neki is be kell jelentkeznie, ha mérkőzésre szeretne menni, ám manapság már a stadion VIP vendégeinek nyolcvan százalékát még látásból sem ismeri. Igy szurkolásként marad a televízió, ami nem lenne túl nagy baj, ám a lilák ott is csak szenvednek. Azt mondja, szerencsés, hiszen jó egészségnek örvend, bár az elmúlt évek során több műtéten is átesett.
- Azt szoktam mondani, hogy olyan vagyok, mint a terminátor, csak néha meg kell olajozni, meg a csavarokat kell meghúzni. Talán a csapattal is ezt kellene tenni, és akkor nem szöknének el az edzőpálya irányába a lila Megyeri úti álmok...
Az Újpest vasárnap a Debrecent fogadja az NB I-ben. A lila-fehérek a hetedik helyről várják a folytatást.
Az osztrák bajnokságban indulhat a Fradi.
Becsüli a paksi színmagyar labdarúgó-klubot.
A Balaton mellett, Kőröshegyen él.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre