
Gulácsiéknál egyre nagyobb a kétségbeesés, a süllyesztő fenyeget
Kezd komikussá válni az RB Leipzig vezetőinek edzőkeresése.
A Ferencváros simán elbukta a Viktoria Plzen elleni visszavágóját a labdarúgó Európa-ligában. A csapat egyik legjobb légiósa, Kristoffer Zachariassen elárulta, mi vezetett a kieséshez.
A Ferencváros 3-0-s vereséget szenvedett a cseh Viktoria Plzen otthonában a labdarúgó Európa-liga rájátszásának csütörtöki visszavágóján, így 3-1-es összesítéssel búcsúzott a sorozattól. A házigazdák az első félidőben eldöntötték a mérkőzést és a továbbjutást is, a játékrész derekán 11 perc alatt három gólt szereztek. A Ferencvárosnak gyakorlatilag nem volt gólhelyzete a találkozón, amiről Zachariassennek is megvan a véleménye.
A magyar csapatot 2021 óta erősítő Kristoffer Zachariassen a Magyar Nemzetnek elmondta, mi vezethetett a váratlanul sima vereséghez.
– Talán túlságosan biztonsági játékra rendezkedtünk be, védekezésben nem úgy dolgozott a csapat, ahogy azt elterveztük. Nem azt a teljesítményt nyújtottuk, amire szükségünk lett volna a továbbjutáshoz. Elveszítettük a meccset és kiestünk, de ahogy ez történt, az nem elfogadható. Csalódás, hogy így ért véget, különösen azok után, hogy a Plzen elleni első mérkőzésen jó eredményt értünk el. Hosszú sorozat volt, de sajnos véget ért. Mostantól a bajnokságra kell fókuszálunk, és azért dolgozunk, hogy visszatérjünk az első helyre, ehhez mérkőzéseket kell nyerni. Nagy munka vár ránk – jelentette ki Zachariassen, aki a Ferencváros tíz Európa-liga mérkőzésén összesen 487 percet töltött a pályán.
A Fradi jelenleg öt pont hátránnyal szorul az éllovas Puskás Akadémia mögé a magyar bajnokságban, vasárnap 18 órakor (tv: M4 Sport) a Fehérvár otthonában lép pályára.
Hirdetés: Az utóbbi évek egyik legizgalmasabb szezonját láthatjuk a labdarúgó OTP Bank Ligában. A tabellán továbbra sincsenek bérelt helyek. Erre jó példa a címvédő Ferencváros szereplése. A hazai pontvadászat évről évre lázban tartja a szurkolókat. Melyik csapat lesz a bajnok? Kiknek szurkolhatunk a nemzetközi kupákban a következő szezonban? És mely együttesek búcsúznak az élvonaltól? A TippmixPRO számtalan fogadási lehetőséget kínál a labdarúgó OTP Bank Ligában is. Részletek itt!
Kezd komikussá válni az RB Leipzig vezetőinek edzőkeresése.
Katrina Vianna gyönyörű kék ruhában mutatta meg magát.
Fenyő Noah nagy lépés előtt áll.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre