
Gázolás a Forma–1-ben, ez vetett véget a pilóta tündöklésének - videó
Meglepő név tűnt fel a harmadik helyen.
Úgy tudni, hogy a hátvéd hosszú ideje súlyos beteg volt. Szíjártó László 65 éves volt.
Csütörtökön hajnalban, 65 éves korában elhunyt Szíjártó László, a Rába ETO labdarúgócsapatának kétszeres bajnok játékosa, aki már régóta súlyos betegséggel küzdött.
Az 1958. szeptember 14-én Szanyban született labdarúgó 1973–1987 között erősítette a győri csapatot, majd két évig osztrák alacsonyabb osztályban játszott – írja a Kisalföld.
Az NB I-ben 104 mérkőzésen egy gólt szerzett Ferencváros ellen 1982-ben. Az 1981–82-es idényben és egy évvel később bajnok volt az ETO-val, a következő két szezonban második, majd 1985–86-ban harmadik lett. 1979-ben Magyar Népköztársasági Kupát nyert. Két évvel ezelőtt arról beszélt, hogy súlyos betegsége miatt életmentő műtéten esett át.
Meglepő név tűnt fel a harmadik helyen.
Balogh Botond hónapok múltán lehet újra kezdő a Serie A-ban.
Natalija kialudta magát, most meztelenül vár maga mellé.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre