„Már a repülőjegyem is megvettem” – mégsem lesz kupadöntő Budapesten?

Az UEFA egyelőre mélyen hallgat arról, valóban elvennék-e Athéntól a rendezési jogot. Az Olympiakosz–Fiorentina-mecset május 29-én rendezik.



Megosztás
Szerző: SK
Létrehozva: 2024.05.14.
drukker Konferencialiga görög stadion

Egyelőre nem tűnik úgy, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség elköltöztetné Athénból a Konferencialiga döntőjét. Napokkal ezelőtt arról lehetett hallani, hogy biztonsági okokból nem megfelelő a görög helyszín. Az Olympiakosz és a Fiorentina meccsét ugyanis a tervek szerint a pireuszi gárda riválisának, az AEK Athén stadionjában rendezik. Éppen ezért tartanak szurkolói botrányoktól. A félelmeket erősíti, hogy tavaly halálos áldozata volt az AEK–Dinamo Zagreb BL-csata előtti szurkolói összecsapásoknak

Olympiacos FC v Aston Villa: Semi-final Second Leg - UEFA Europa Conference League 2023/24
A görög drukkerek nagyon várják a meccset Fotó: NurPhoto via AFP

Múlt pénteken a Reddit-oldalon született egy bejegyzés, mely szerint el kellene venni a görögöktől a finálét. Ha mindez az UEFA vezetőiben meg is megfogalmazódott, arról nyilvánosan sosem beszéltek, sőt, cáfolták, hogy cserében gondolkoznak. A mérkőzésre készülő olasz drukkerek sem örülnének a változtatásnak.

Szállást nézek, már a repülőjegyem is megvettem. El ne vigyék onnan a meccset

– írta a poszt alatt egy Fiorentina-drukker.

Tény, hogy nem életszerű, hogy két héttel a május 29-i meccs előtt megváltoztassák a helyszínt, ráadásul úgy, hogy a találkozóra már a belépőket is árulják.

Az egyik alternatíva szerint Budapestre is jöhetett volna a meccs, a Puskás Aréna azonban nem ideális megoldás. Ott ugyanis Azahriah május 26-án zárja a tripla-koncertjét, és senki nem tudja garantálni azt, hogy a stadiont felkészítik a kupadöntőre, és hogy a gyep is alkalmas lesz már a keddi (május 28.) edzésekre. Egy másik opció lehetne a Groupama Aréna, de információnk szerint ennek sincs most valószínűsége. 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás