Kiút a szomorúságból, ide menekült a Fradi sztárja





Botka Endre szűk két hónap után ismét készen áll a futballra a Ferencvárosnál. A 29 éves hátvédet megviselte sérülése, új hobbija, a horgászat azonban sokat segített neki a feltöltődésben.



Megosztás
Szerző: hc
Létrehozva: 2023.09.13.
Botka Endre Fradi sérülés Ferencváros visszatérés

Botka Endre július 19-én, a Klaksvík ellen 3-0-ra elvesztett összecsapás óta nem játszott a Ferencvárosban. A 29 éves hátvéd tíz tétmérkőzést hagyott ki sérülés miatt, a Fradi.hu-nak adott friss interjújában azonban elárulta, újra játékra jelentkezik.

Botka Endre akár már a Nagyecsed ellen újra pályára léphet a Fradiban Fotó: fradi.hu

„Ha minden jól megy, akár már a hétvégén is visszaállhatok. Egy hosszú és nagyon bosszantó sérülésen vagyok túl, de hála Istennek, az edzésekre már visszatérhettem. Motivált vagyok, játékra éhes, azért dolgozom, hogy újra tétmérkőzésen is bizonyíthassak” – nyilatkozta a klub honlapján Botka Endre. A 23-szoros magyar válogatottat megviselik a kényszerpihenők.

Haszontalannak érzem magam, ha nem tudok a pályán lenni, ha nem tudok mérkőzéseken játszani, segíteni a csapatnak. Ez most egy nagyon hosszú időszak volt. Sajnos én olyan vagyok, aki haza is viszi a dolgokat, szóval valamilyen szinten a családom is megsínyli ilyenkor ezt. Ezért hasonló helyzetekben inkább próbálok többet egyedül lenni és úgy lerendezni magamban ezt.

Öröm az ürömben, hogy Botka ez idő alatt egy új hobbit talált magának, ami sokat segített neki a szomorúság leküzdésében, ez pedig a horgászat volt. 

Ilyen szempontból jó volt ez a kis pihenő, felfedeztem a horgászatot. Pecázás közben tényleg el tudtam lazulni kicsit, át tudtam állítani az agyamat, ez segített nekem abban, hogy mentálisan is rendben legyek.

Az interjú végén pedig a 29 éves futballista a Fradi új vezetőedzőjéről, Dejan Sztankovicsról is szót ejtett. „Azt érzem, hogy az új vezetőedzőnk egy nagyon erős karakter. Nagy hangsúlyt fektetünk az elejétől kezdve a taktikai dolgokra, ami szerintem pozitív. Edzésmennyiségben, időben többet dolgozunk, de ez így is van rendjén, ez vezethet az eredményhez.”

Botka vélhetően már szombaton, a Nagyecsed elleni Magyar Kupa-összecsapáson újra pályára léphet a magyar rekordbajnoknál.





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás