Bronzérem és olimpiai kvóta: nagy sikerek az Európai Játékok öttusáján - videó

Gulyás Michelle a hetedik helyen végzett, ezzel olimpiai kvótát szerzett női öttusában a krakkói központú Európa Játékokon. Barta Luca 13., Guzi Blanka 14. lett.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.07.01.
Módosítva: 2023.07.01.
futás olimpiai kvóta Gulyás Michelle

A magyar csapat a németek és a litvánok mögött végezve bronzérmet szerzett. Az EJ-n, amely ebben a sportágban Európa-bajnokság is egyben, a női - és majd a későbbi férfi döntőben is - nyolc olimpiai kvóta talált, illetve talál gazdára, azzal a megszorítással, hogy egy nemzetből nemenként csak egy versenyző juthatott, juthat kvalifikációhoz. Az már a keddi elődöntő után eldőlt, hogy a nőknél biztosan lesz magyar kvóta, mivel nyolc ország képviselői kerültek be a fináléba. A kvalifikációt az öttusázók névre szólóan szerzik különböző versenyeken, illetve majd rangsor alapján, de ha egy országból nemenként kettőnél több kvóta jön össze, akkor az adott szövetség, végső soron pedig a nemzeti olimpiai bizottság dönt arról, melyik kettő indulhat Párizsban.

Gulyás Michelle a hetedik helyen végzett / Fotó: Origo


Szombatra elromlott az idő Krakkóban, de a déli lovaglásra elállt az eső, és úgy tűnt, a pálya sem ázott fel nagyon. A 18 finalistára tíz akadály leküzdése, a kettes ugrásokkal együtt 12 erőkifejtés várt. Többségüknek nem okozott komoly gondot a feladat teljesítése, a magyarok is jól szerepeltek, Barta hibátlanul, szintidőn belül ment végig (300 pont), Gulyás ugyancsak rontás nélkül, egy másodperces időtúllépéssel (299), Guzi lova ugyanakkor a 2-es akadálynál és a hetes első eleménél is lehúzta a rudat (286).
Ezt követte a bónuszvívás. A versenyzők az AWF Sportközpontban az atlétikai pályán a lelátóval szemben felállított fedett, emelt páston a hétfői körvívás eredménye alapján fordított sorrendben követték egymást, minden párharc után a győztes maradt fenn. Gulyás hétfőn közepesen vívott, 17 győzelmet aratott és 18 vereséget szenvedett el, a bónuszban pedig nem szerzett pluszpontot. Barta remekelt a hét elején a pástokon, 21/14-gyel az élcsoportban végzett, és a bónuszban egy ellenfelét legyőzve két pluszpontot szerzett, Guzi 10/25-tel zárt hétfőn, ezúttal pedig pont nélkül maradt.
A 200 métert a pár méterre lévő fedett uszodában Gulyás 2:10 alatti remek idővel, 2:09.55 perccel, a második legjobb eredménnyel teljesítette, ezzel összesítésben feljött a hatodik helyre és a dobogó elérhető közelségbe került a számára. Barta állt a legjobban a magyarok közül a kombinált szám előtt, második volt, miután 2:16.99 perccel a kilencedik időt érte el a 25 méteres medencében. Guzi 2:19.30-at úszott, ezzel a 13. volt a harmadik számban, összesítésben pedig 17., jelentős ponthátránya miatt nem volt esélye előrelépni.
A négy lövősorozattal megszakított 5x600 méteres futásban Gulyás gyorsan felzárkózott a negyedik, majd a második-harmadik helyre, a lövészetei rendben voltak, a futásban viszont kicsit erőtlennek tűnt, főleg az utolsó körben, amikor többen is elmentek mellette. Ezzel együtt ő szerzett kvótát a magyarok közül, mert megelőzte csapattársait. A másodikként rajtoló Barta előbb a nyolcadik-kilencedik pozícióba csúszott vissza, végül 13. lett. A hátulról érkező Guzi viszont a 14. helyig zárkózott fel. Guzi 11:00 perccel a negyedik, Gulyás (11:25) a kilencedik, Barta (12:07) a 17. időt érte el a kombinált számban.
 

Mindenképpen a futáson múlt, elfogytam az utolsó körre

 - magyarázta Gulyás Michelle, hogy miért nem sikerült előrébb, érmes pozícióban befejeznie a versenyt. Úgy vélte, ebben szerepet játszhatott az, hogy előtte nagyon kiúszta magát. Kiemelte, hogy futásban mindegyik magyar versenyző az utolsó méterekig küzdött, ami kellett ahhoz, hogy a csapatbronz összejöjjön.
 

    Büszke vagyok magunkra, mindenki örül annak, hogy lett végül egy bronzérmünk

 - tette hozzá.
  "A fő cél a kvóta megszerzése volt. Ez sikerült, úgyhogy félig elégedett vagyok" - mondta, ugyanakkor visszautalt arra, hogy a körvívásban nem szerepelt olyan jól, mint szokott, és ez befolyásolta a szereplését.
 Csapatban a magyarok mindössze két másodperccel előzték meg a briteket, ehhez kellett a magyar versenyzők nagy hajrája a futás végén.
  "Komolyan? Megvan?" - kérdezett vissza Guzi Blanka, amikor a vegyes zónában a gratulációból megtudta, hogy bronzérmes lett a csapat.
  "Ez nagy örömhír!" - lelkendezett, majd arról beszélt, hogy a saját elvárásaihoz képest gyengébben szerepelt, főleg vívásban, emiatt nehéz volt lelkileg összeszednie magát a döntőre, de azzal, hogy érmet nyertek, javult az összkép.

Eredmények:

női egyéni verseny, Európa-bajnok:
1. Alice Sotero (Olaszország) 1443 pont
2. Laura Heredia (Spanyolország) 1429
3. Olivia Green (Nagy-Britannia) 1428
...7. Gulyás Michelle 1415
...13. Barta Luca 1382
14. Guzi Blanka 1373
női csapatverseny, Európa-bajnok:
1. Németország (Janine Kohlmann, Annika Zillekens, Rebecca Langrehr) 4216 pont
2. Litvánia (Laura Asadauskaite, Gintare Venckauskaite, Ieva Serapinaite) 4202
3. Magyarország (Gulyás Michelle, Barta Luca, Guzi Blanka) 4170

MTI

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás