RETRO RÁDIÓ

Erősebb mezőny, erősebb eredmény: ismét remekelt a magyar bringás





Ismét remek eredményt el a Brunex Superior Factory Racing magyar kerékpárversenyzője, a 23 éves Buzsáki Virág, aki ezúttal az obergessertshauseni C1-es versenyen végzett a hetedik helyen.



Megosztás
Szerző: hc
Létrehozva: 2023.03.13.
Módosítva: 2023.03.13.
kerékpár verseny magyar

Múlt hét elején Veronában mérettette meg magát a C2-es kategóriájú kerékpárversenyen Buzsáki Virág, aki akkor a hatodik helyen végzett. Pár nap eltéréssel máris szintet lépett, a hétvégén  Obergessertshausenben lett hetedik, de immáron a C1-es mezőnyben.

„Ma 7. lettem. Sokkal jobban ment már, mint múlt héten! Ez egy C1-es verseny volt Németországban, így nyilván a mezőny is erősebb volt”összegzett Buzsáki Virág. A svájci JB Brunex Superior Factory Racing magyar versenyzője a remek eredmény ellenére is látja a hibákat és tudja, min tudott volna még javítani.

„Be tudtam építeni a múlt héten tanultakat, de még így is van még mit finomítani a taktikai készségeimen. Egy kicsit okosabb versenyzéssel simán meg lett volna a top 5. Hideg volt és szél, előző napokban és ma is sokat esett, így a mező része nagyon saras és csúszós volt a pályának, az erdőben pedig a gyökerek adtak pluszfeladatot. Az elejét kicsit ellőttem, szándékom volt erőt fitogtatni, ennek hamar meg is ittam a levét, viszont szépen vissza is jöttem, a verseny közepén igazán erős versenyzést mutattam, a főni is elégedett. Az utolsó körre estem szét, sokat hibáztam, technikai baki is befigyelt, így sikerült szinte megdupláznom a hátrányomat egy kör alatt.”

A hetedik helyért 17 pontot kapott a magyar sportolónő.





 





Ezeket olvastad már?
Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

Letolja a bugyiját: less be a vadító kebelcsoda szeméremdombjára

Letolja a bugyiját: less be a vadító kebelcsoda szeméremdombjára

Most kaptuk a lesújtó hírt: szörnyű veszteség érte Szoboszlaiékat

Most kaptuk a lesújtó hírt: szörnyű veszteség érte Szoboszlaiékat

Kiborultak a kapitányok, Rossi is érintett lehet: fontos változás jöhet az Eb előtt

Kiborultak a kapitányok, Rossi is érintett lehet: fontos változás jöhet az Eb előtt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás