
Hamarosan kész a lemez, ma meghallgathatjuk koncert formában
December 16-án, 20 órai kezdettel koncertet ad a Göncöl zenekar, a Duna Művészegyüttes együttese, illetve vendég szólóénekese, Navratil Andrea.
December 16-án, 20 órai kezdettel koncertet ad a Göncöl zenekar, a Duna Művészegyüttes együttese, illetve vendég szólóénekese, Navratil Andrea.
Közreműködők: Osztrosits Eszter (hegedű), Kurgyis András, Varga Oszkár (brácsa), Matuska Flóra (cselló), Rumy Balázs (klarinét), Tóth Bálint (kürt), Dani Imre (zongora).
A Budavári Evangélikus Szabadegyetem következő alkalmát december 14-én, 19 órai kezdettel tartják, online közvetítéssel, a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook oldalán.
A Várkert Irodalom december 15-i estjét – Ady Endre versét mottóul véve – már az ünnepi készülődés jegyében hirdették meg a szervezők.
A nappalijuk kényelméből követhetik végig az érdeklődők online, Simba és barátai kalandjait, az Ékszer Balett Táncegyüttes előadásában december 12-én, 16 órától.
A Silver Swan egy szerelmét kereső fiatalemberről szól. Valami rendre közé és választottja közé áll – és ami elválasztja őt szerelmétől, az egyszerre félelmetes és csábító.
„Ökör, szamár melengeti” címmel online karácsonyi költészeti virrasztás lesz december 7-én, 18 órától Lackfi Jánossal, kortárs szerzők verseivel.
Érzéki dicséret. Simogató óda a közelséghez.
Ingyenes online koncerteket hallgathatnak az érdeklődők, illetve most is lesz a műfajjal foglalkozó beszélgetős program.
1942 december, Norvégia. Négy gyermek menekül a nácik elől, a céljuk Svédország.
Az operairodalom népszerű áriái és a hozzájuk kapcsolódó érdekes sztorik élő közvetítésben a Csiliből, a Facebook-oldalukon.
„A lókolbászok akarták így. A lejárt májasok. A kolozsvárik. Ők mentettek meg, hogy újra embernek érezhessem magam.”
A hagyományos paraszti életformában az ünnepek tárgyi kultúrájának egyik leglátványosabb része a textíliák világa volt.
December elsején, 19 órakor rendezik meg a PATRON - a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület online karácsonyi műtárgyvásárát és kiállítását.
Korlátokat nem ismerő művészek oltották a pillanatba Debussy műveit.
Újra látható a Juci bácsi című dokumentumfilm, a november 30-án induló, 9. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztiválon.
234
242