
3 szólam – Basa Anikó, Berschin Natalia és Gombos Zsófia kiállítása
Három tehetséges, még fiatal festőművész, három érzékeny nő, három sajátos világlátás.
Három tehetséges, még fiatal festőművész, három érzékeny nő, három sajátos világlátás.
A kötetet Nagy László, a szerkesztő, dr. Szabó Lajos sporttörténész és Gottdank Tibor építészettörténész ismertetik.
A harci cselekményeket, a világháború megpróbáltatásait veszi sorra Csecserits Artúr óvóhely- kutató előadása.
Amerikai–dél-koreai dráma, rendezte: Celine Song, 106 perc, 2023.
Az 50-es években készült képek bemutatják azokat az örömteli, emberi pillanatokat, amelyek a háború után, a nagy szükségben is reményt adtak Magyarországon.
Korsós Zoltán előadását hallgathatják meg az érdeklődők a Zöld Könyvtár sorozat következő alkalmán.
Szebényi Ágnes múzeumpedagógus, színháztörténész, a Bajor Gizi Színészmúzeum munkatársának előadása.
Szólnak e mesék azoknak a szülőknek, pedagógusoknak, akik a történetek erejével kísérik a gyermekeket, és szólnak a segítőknek, tanítva a jól segítés tudományát.
Magyar film, 2024, 100 perc. Az esemény vendége Till Attila, a film rendezője, illetve Böcskei Balázs addiktológus, mentálhigiénés szakember.
Március idusához közeledve a Budapesti Filharmóniai Társaság kamarakoncertjének első része nagy zeneszerzők „ébredését”, ifjúkori kibontakozását ígéri.
Lépjünk ki a betondzsungel jellegű, komfortzónának vélt világunkból egy olyan közegbe, ahol valamikor igen otthonosan mozogtunk, mostanra azonban idegenné vált!
Az erdélyi Zorkóczy Zenóbia előadása. Az előadás után kézműves-foglalkozással várják a szervezők a vendégeket.
A Frankofón Filmnapok évről évre remek lehetőség, hogy felfedezhessük a közelmúltban készült francia nyelvű filmek legjavát.
A tárlatot, a hosszú és egyedülálló pályafutásra való visszatekintést számos egykori barát, alkotótárs, egyszeri bulilátogató gazdagítja apró részletekkel.
Jelenleg a 2016-ban alakult Malek Andi Soulistic formáció Jáger Bandi zongorista-zeneszerző együttműködésével a legfontosabb a zenei projekt az életében.
Itt találkozik a zene, a játék, a tánc és a mese – minden olyan tevékenység, amelyben kreatív alkotóként, szabadon lehetünk jelen.
15
249
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.