
Már lehet jelentkezni egyetemekre, főiskolákra
Elindult a felsőoktatási felvételi eljárás, vagyis a fiatalok már jelentkezhetnek a szeptemberben induló képzésekre. Összegyűjtöttük mire figyeljen.

Elindult a felsőoktatási felvételi eljárás, vagyis a fiatalok már jelentkezhetnek a szeptemberben induló képzésekre. Összegyűjtöttük mire figyeljen.

Stabilan 3%-os nyugdíjemelés várható 2021 és 2024 között minden évben – derül ki a Pénzügyminisztérium által közzétett, frissített költségvetési előrejelzésben. Az anyagban foglalkoznak a nyugdíjasok juttatásaival, illetve azok kilátásaival.

A katolikus egyházfő szerint a koronavírus-járvány megtanította az embereket a problémamegoldásra és a közösség erejének fontosságára.

Visszafogottan búcsúztatta a világ az óévet a koronavírus-járvány miatt, de jobb új évet remél. Európában sok helyen volt szilveszterkor is éjszakai kijárási tilalom. A hagyományos tűzijátékot hol megtartották, hol nem de ha megtartották, akkor is a közön

Véget ért a közel egy éve tartó átmeneti időszak, változnak a kivándorlási szabályok illetve az áruáramlás is az EU és Anglia között.

A fürge cselle és az angolna is az esélyesek között volt, de végül Magyarország hala 2021-ben a jászkeszeg lett. A Magyar Haltani Társaság honlapján már hagyományosan megrendezett közönségszavazásra december 31-én, délig 7683 szavazat érkezett be. Ezek al

Az M1-es autópályán, Győr közelében történt az év első tragédiája, az érintett szakaszt lezárták, Komáromnál érdemes kerülni.

Az év utolsó napján, az este nyolctól érvényben lévő kijárási tilalom ellenére száz embert, köztük tinédzsereket kellett detoxikálóba vinnie az Országos Mentőszolgálat embereinek. A mentők egyébként összesen 3050 esetet láttak el szilveszterkor.

Eszméletlen állapotban találtak rá ma reggel két emberre pannonhalmi otthonukban. Az egyik sérült a gyilkos gáztól életét vesztette. Az év utolsó napja viszont nyugalmasabban telt, 125 segélyhívás érkezett a katasztrófavédelemhez, 29 tűzesetnél és 58 műsz

Novák Katalin: áfa nélkül vehetünk újépítésű otthont a csokkal, felújítást és tetőtér építést is támogat a magyar kormány. A miniszter videóban üzent a magyar családoknak és családalapítás előtt álló fiataloknak közösségi oldalán.

Márciusi időjárásra számíthatunk a következő napokban az előrejelzések szerint.

Mindeközben több mint 1000 ember szegte meg az éjszakai kijárási tilalmat az országban.

Hunor Pál császárral jött világra budapesti édesanyja első gyermekeként, Csóka Boglárka pedig második gyerekként érkezett a vidéki családban. Mindkét apróság és az édesanyák is egészségesek és jól vannak.

Folyamatosan nő a gyógyultak száma, az aktív fertőzöttekké jelentősen csökkent.

Jelenleg több mint 83 millió ember fertőzött a bolygón és közel 2 millió a halálos áldozatok száma.

Egy csendes kis nógrádi falu a tudományos világ fontos helyszíne lett. Dr. Lukács Noémi a dédszülei házát alakította át olyan korszerű kutatólaboratóriummá, ahol a koronavírus kutatáshoz és az új típusú vakcinák minőségbiztosításához kapcsolódó és egyedül
3665
3955
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.