
A kormányzati támogatások jelentős segítséget jelentenek a turizmusnak
A koronavírus-járvány rossz helyzetbe sodorta a magyar turizmust, de a kormány nagy segítséget nyújtott.

A koronavírus-járvány rossz helyzetbe sodorta a magyar turizmust, de a kormány nagy segítséget nyújtott.

Folytatódik az adománygyűjtés, illetve a segítségnyújtás a múlt heti horvátországi földrengés károsultjainak Magyarországon.

Belga nyomozók rekordmennyiségű, 65 tonna kokaint foglaltak le tavaly Antwerpen kikötőjében.

Egy szelídnek mondott krokodilt simogattak a turisták, az állat egészen sokáig türelmesen hagyta is.

Közzétették az egészségügyi dolgozók számára a kórházi oltópontok elérhetőségét kedden a koronavirus.gov.hu oldalon.

Szabadnapos mentősök lettek figyelmesek a kislány és édesapja kétségbeesett segélykiáltására, ami a lángokban álló lakás erkélyéről érkezett

A Fidesz budapesti szervezete szerint az élhető városhoz megfelelő számú hulladékgyűjtőre és köztéri illemhelyre van szükség, ehhez pedig nem csökkenteni, hanem növelni kellene a számukat.

2020 novemberében az előző hónaphoz viszonyítva 9 ezerrel, 190 ezer főre csökkent a munkanélküliek száma.

Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Bíróságnak a kóser vágás megtiltásáról szóló decemberi döntését vitatta levelében.

Ajándékba kapta a nyakláncot, melyet saját kézzel készített barátja.

Korrupció miatt az életével fizet a Huarong kínai állami vagyonkezelő vállalat korábbi vezetője.

A Budapest-Balaton biciklis összeköttetés kiépítése mintegy 17, a Balatoni Bringakör korszerűsítése közel 31 kilométeren folytatódik 2021-ben.

Tehervagonokat fosztogató bűnbanda tagjait fogták el a rendőrök.

Feloldották a légtérzárat, de a Nagy-Brittaniából Magyarországra érkezők számára továbbra is érvényesek a karantén-szabályok.

Hatvanhét évesen elhunyt Bob Brett, ausztrál edző, aki olyan teniszezőkkel dolgozott karrierje során, mint Boris Becker, Mats Wilander vagy Goran Ivanisevic.

A magyar munkaerőpiac ellenálló volt a koronavírus-járvány őszi, második hullámának elején.
3657
3955
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.