
Mókus háziállatnak? Ez a nő a mellére vette
Sandy a kis mókus békés pihen gazdája dekoltázsában.
Sandy a kis mókus békés pihen gazdája dekoltázsában.
Meghalt Konok Tamás. A nemzet művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas festő- és szobrászművészt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) saját halottjának tekinti.
A „Kalapácskezű” világrekordot állított fel.
Az álláskeresés mind fizikailag, mind lelkileg megterhelő lehet, nem egyszerű eldönteni hogy honnan kezdjük és hova szeretnénk eljutni.
Amíg ez a vidra baba békésen szunyókál, anyukája a hasára fektetve szállítja őt.
Tovább gyorsult a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, egymás után két nap ezres nagyságrenddel döntve meg a korábbi csúcsot.
Az Ötöslottó e heti főnyereménye 17 hét halmozódást követően 3,3 milliárd forintos magasságban szárnyal.
A Budapesti Közlekedési Központ nem hajtotta végre a kormány járatsűrítésre vonatkozó döntését - miközben a járványveszély miatt fontos lenne, hogy ne legyen zsúfoltság a járműveken. Pedig a vidéki nagyvárosoknak és a Volánnak sikerült, csak a fővárosnak
A 13 éves gyerektől sok gyermeket szeretne a férj.
Orbán Viktor a Kossuth Rádiónak adott interjújában kérte a segítséget, hogy a tömeges tesztelést sikeresen lehessen végrehajtani.
2,8 millióra nő a Kínából importált ilyen hatóanyagú tabletták száma.
Magyarország lekötött 12 millió adag vakcinát, de onnan is rendel, ahol előbb van biztonságos oltóanyag.
Csúnyán pórul járt a harcias testvérpár.
Hatalmas szerencséje volt annak az ámokfutónak, akit pont nem vett észre a szemközti kocsisorban álló rendőr.
Több településen még kifogásolt a levegőminőség a magas szállópor-tartalom miatt, de mindenütt javulás várható.
Rendőri felvezetéssel juttatták el a pánikba esett férfi óvodás unokaöccsét.
3135
3307
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.