
„Nekifutásból az árokba ugrott...” – egy szemtanú látta a 16 éves lány halálát
Tragikus baleset történt hétfő este a Széll Kálmán téren, a fiatal lány egy szemtanú szerint tudatosan készült a halálra.

Tragikus baleset történt hétfő este a Széll Kálmán téren, a fiatal lány egy szemtanú szerint tudatosan készült a halálra.

Egy ökölnyi űrszikladarab zuhant le az égből, amely átütötte a nő házának tetejét, majd az alvó lakót elkerülve csapódott be mellé az ágyba.

Összeütközött három teherautó és egy személyautó az M5-ös autópályán, Ócsa térségében, Budapest felé kedd reggel.

Szörnyű baleset történt hétfő este a Széll Kálmán téren.

Egy volt észak-koreai kém azt állítja, hogy Kim Dzsongun apja emlékére rendelt el egy gyilkosságot.

A beoltottak száma 5 911 737, közülük 5 682 396 fő már a második oltását is megkapta, 911 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.

Több embert is ki kellett kísérni az épületből. A fővárosi tűzoltók egy vízsugárral eloltották a lángokat.

Hamarosan bíróság elé áll Olaszországban a gyermeke életét kioltó B. Katalin. Amennyiben majd kéri, lehet, hogy a büntetését Magyarországon töltheti le. Ezt viszont a nő édesanyja, Erzsike néni nem szeretné.

Kedden erős hidegfront éri el Magyarországot, ami miatt az elkövetkező napokban még mínuszokra is számítani kell.

Ma már kevesen tudják elmesélni saját történetüket a II. világháborúról, nemrég azonban egy fiatal lány személyes naplója látott napvilágot 1939-ből. A lengyel Renia írását Anne Frankéhoz hasonlítják és a holokausztirodalom klasszikusaként emlegetik.

A Diószegi utca 18. alatti bérházban leállították a gázszolgáltatást egy szivárgás miatt.

A magyar nép természetközelibb, mint gondolnánk – mondta el a Metropolnak Németh Balázs az „Egy a természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításon.

George Heming futár úgy döntött, nem autóval vagy robogóval fogja házhoz szállítani a megrendeléseket, de még csak nem is egy hagyományos biciklivel.

Elkészült az első Covid-szobor, címe: Remény az egyensúlyban.

A Metropol összeszedte a nap legfontosabb eseményeit, az évfordulókat és az aktuális közlekedési infókat.

Magyar vizsla fajtabemutatót rendeztek az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításon hétfőn a Hungexpón.
3132
3956
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.