
Gigantikus objektum száguld a Föld felé, ilyet még a kutatók sem láttak
Bolygónk felé tart egy hatalmas, eddig nem látott méretű üstökös, amit először törpebolygónak gondoltak.

Bolygónk felé tart egy hatalmas, eddig nem látott méretű üstökös, amit először törpebolygónak gondoltak.

Szegény szarvasok néha ki sem látnak a sok gaz közül, ami beleakad az agancsukba.

Minden színt kipróbált, végül a pink nyert.

Az egyenruhást ököllel megütő férfi letartóztatásának meghosszabbítását indítványozta az ügyészség.

Újabb megrázó részletek: fél napon át izzott a lakás, amelyben elhunyt egy idős nő a Pajzs utcában. A szomszédok az ajtó előtt maradt ételesdobozokból jöttek rá, hogy valami nagy baj van: 24 órája nem látták az asszonyt a társasházban élők. A hálószobája

A hétvégi összesített adatokat alapján: a beoltottak száma 5 909 819, közülük 5 679 589 fő már a második oltását is megkapta, 898 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.

Csapadékos és nagyon hideg napokra kell készülni.

Kétszer halt csecsemőhalált a 8. osztályos kislány, aki 75 százalékos agykárosodásból küzdötte fel magát. Mostanra már kitűnő tanuló, aki adventi koszorúkat készít édesanyával, szabadidejében pedig meditációval enyhíti testi és lelki fájdalmát.

Több dolog is közrejátszhatott abban, hogy B. Katalin kegyetlen módon megölte saját kisfiát, Alexet – legalábbis ezt állítja a Bors informátora.

A német bíróság előtt kell felelnie a 100 éves Josef S.-nek, aki az ügyészek szerint SS-tagként összesen 3518 embert küldött a halálba.

A művészt az Operettszínház saját halottjának tekinti, a társulat oszlopos tagja volt.

Teljesen kiégett a kecskeméti panelház kilencedik emeleti lakása. Az ingatlanban két kis testű kutya várt kétségbeesetten, a tűzoltók kimentették őket.

A tüntetők a szigorú intézkedések miatt vonultak utcára Rómában. Olaszországban október közepétől védettségi igazolással kell rendelkeznie az összes munkavállalónak.

Új látogatói csúcs a világkiállításon: a szombati nap folyamán közel 60 ezren látogattak ki a Hungexpóra, országszerte pedig 1 millió 200 ezren vettek részt a programsorozaton.

Az Új Nemzeti Galériát úgy tervezték meg, hogy a majdani látogatók a parkból szinte észrevétlenül sétáljanak be a múzeumba, ezért az épületet a Városliget kiterjesztéseként alkotják meg.

A kórház főorvosa beszélt a felkavaró esetről azzal a céllal, hogy mások okuljanak belőle. Nem az áldozat volt az egyetlen, aki Romániában hamis papírokat használt.
3042
3864
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.