
Több százezres tömeg hallgatja Orbán Viktor beszédét – Videók!
Idén a kilencedik alkalommal szervezték meg a Békemenetet, aminek a végén a miniszterelnök beszédet mondott.

Idén a kilencedik alkalommal szervezték meg a Békemenetet, aminek a végén a miniszterelnök beszédet mondott.

A nő pánikolva hívta a rendőrséget, nem hittek a szemüknek, amikor meglátták, hogy mi van valójában a konténerben.

Március 15-én hatalmas tömeg indult el a Kossuth térre, ahol Orbán Viktor beszédet mond majd.

Kedden kora délután elindult a Civil Összefogás Fórum (CÖF) - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) által szervezett Békemenet. Ezzel szemben a baloldal tüntetése harmatgyengére sikerült.

A fiatal ukrán nő napok óta nem hallott a bátyjáról, akinek hadkötelessége miatt kellett az országban maradnia.

A szem nemcsak gondolataink, hangulatunk és érzelmeink kifejezését teszi lehetővé, hanem mások megértését is. Így aztán arra is rájöhetsz, ha valaki megpróbál átverni.

13 órakor indul a Békemenet a Császár-Komjádi Sportuszoda melletti Elvis Presley térről, ahol már hatalmas tömeg gyűlt össze.

A médiaszemélyiség akár 15 év börtönbüntetést is kaphat bátor és vakmerő tettéért.

12 órakor indul a Békemenet március 15-én a Császár-Komjádi Sportuszoda melletti Elvis Presley térről.

Jelentős értékű aranyat loptak el egy ékszergyártó cég fővárosi telephelyéről, a rendőrök két napon belül az elkövetők a nyomára akadtak.

Azt hihetnénk, hogy a mértékkel fogyasztott alkohol nem okoz komoly károkat, de ez nem igaz. Napi egy-két ital már negatív hatással van az agyunkra.

Az utolsó simításokat végzi a miniszterelnök, aki a Kossuth téren ünnepi beszédet mond ma 15 órától.

Mintegy háromszáz bányász nem tud a felszínre jönni a szakadár „Donyecki Népköztársaságban” lévő egyik bányából az ukrán fegyveres erők támadása miatt - közölte a terület szén-és energiaügyi minisztériuma kedden.

Az ukrán fővárosba, Kijevbe látogat kedden Mateusz Morawiecki lengyel, Petr Fiala cseh és Janez Jansa szlovén kormányfő, valamint Jaroslaw Kaczynski lengyel miniszterelnök-helyettes.

Katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót a március 15-ei nemzeti ünnepen, kedd délelőtt az Országház előtt.

Bár már március közepén járunk, komoly fagyokra kell számítani továbbra is hazánkban.
2695
3760
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.