
Nyári Margó az irodalmat a zenével párosítja a Balaton-felvidéken - irány Salföld!
Kapcsolódjunk ki Margóval Salföldön!
Péntektől vasárnapig vásári forgatag, énekesek, zenészek, bohócok, artisták, mesteremberek várják a családokat.
A nagyszínpadon péntek délelőtt kezdődnek a koncertek a Kiflihajó produkciójával, délután a Kalimpa Színház mesekoncertje hallható, utána pedig Halász Judit hozza el legnépszerűbb dalait – olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében. A három nap alatt a Hajógyári-szigeten fellép az Apacuka együttes, a Kiskalász zenekar, valamint Farkasházi Réka és a Tintanyúl is.
A legifjabbakat babajátszóházzal várják, a különböző területek szakemberei mozgásfejlesztéssel, tanácsadással is segítik a szülőket.
A sportos programok sora több újdonsággal, többek között a Gymnathlon-programmal is bővült. A Generali Nagy Családi Kalandjáték egy hatállomásos játék, amelynek során a gyerekek találkozhatnak ügyességi, logikai és kreatív feladatokkal is, és megtanulhatnak jól segíteni. A játék végén a The Human Safety Net Adománybüfében lesz lehetőség egy jó ügyet támogatni – a cél egy nyári szülő-gyermek tábor megvalósítása a nehéz helyzetben lévő családok számára.
Az anyukákat hordozósfitnesz-program, a gyerekeket óriás ugrálóvár és akadálypálya is várja. A cserkésztáborban számháborút szerveznek, továbbá az érdeklődőket társas játszósarok is várja játékmesterekkel.
Időpont: június 21–23. között
Helyszín: Budapest III. kerület, Hajógyári sziget
Kapcsolódjunk ki Margóval Salföldön!
Ezen a hétvégén érdemes Pozsonyba kirándulni.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.