
Családi KRESZ-kaland
A program célja, hogy játékosan hívják fel a figyelmet a felelős közlekedésre – nemcsak a járművezetők, hanem a gyalogosan, rollerrel vagy biciklivel közlekedő gyerekek, fiatalok számára is.
Biztos sokan vannak olyanok köztetek, akik gondolkoztak már azon, milyen lehet éjszaka túrázni az erdőben. Felejthetetlen élmény! És ezt most ti is kipróbálhatjátok.
„Éjszakai budai túránk kiindulópontjául a Szépvölgyi út felső részén található Fenyőgyöngye étterem előtti parkolót választottuk. Az odautazás egyénileg történik, a parkoló jól megközelíthető autóval és tömegközlekedéssel egyaránt. A gyülekező után, terveink szerint este 18.30-kor indulunk a könnyű, 9,5 kilométer hosszú sétánkra.
Utunkat az étteremtől délnyugat felé, a környék turistaútjain kezdjük, első megállóként útba ejtve az Árpád-kilátót, ahol megcsodálhatjuk Budapestet. Ezt követően – mialatt szépen teljes lesz a sötétség – előbb északnyugat, később észak felé haladva közepesen nehéz emelkedőn felkaptatunk a 495 méter magas, mindenki számára ismert Hármashatár-hegyre. A hegyen lévő Guckler Károly-kilátó csodálatos körpanorámát nyújt, így éjszakai megvilágításban fedezhetjük fel az egész környéket. Tiszta időben akár az agglomeráció távolabbi városainak fényeit is láthatjuk.
A kötelező éjszakai Budapest háttérrel ellőtt selfiket követően kezdjük meg túránk utolsó harmadát, amelyben visszaereszkedünk a Fenyőgyöngye étteremhez. Ezt a sötétedés utáni felfedezést ajánlom mindazoknak – akár családosoknak is –, akik szeretnék megtapasztalni az éjszakai erdő kínálta különleges, ugyanakkor megkapó körülményeket.
A túra regisztrációhoz kötött. További részletek itt.
Túratáv: 9,5 km
Szintemelkedés: 270 m
Találkozó helye, időpontja: 2022. december 30., péntek 18:00, Fenyőgyöngye Étterem előtt, a buszfordulóban.
Érkezés helye és időpontja: körülbelül 22.00 a kiindulási pontra.
Utazás: egyénileg.
Étkezés: önellátó. Egy pohár pezsgőre a vendégünk vagy!
Fontos: réteges, meleg öltözet, bejáratott bakancs/túracipő, fejlámpa/elemlámpa, láthatósági mellény javasolt.
A program célja, hogy játékosan hívják fel a figyelmet a felelős közlekedésre – nemcsak a járművezetők, hanem a gyalogosan, rollerrel vagy biciklivel közlekedő gyerekek, fiatalok számára is.
Játékos feladatokon keresztül megismerjük az éjszakai állatok világát, miközben észrevétlenül megbarátkozunk a sötéttel is.
Ez egy önfejlesztő tréning program, amely segíti az önismeretet és a belső intuíció összehangolását az életünkben.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre