
Delfinszív - ingyenes önfejlesztő program
Ez egy önfejlesztő tréning program, amely segíti az önismeretet és a belső intuíció összehangolását az életünkben.
Kovács Attila előadása. Időtartam: 60 perc. A belépés ingyenes.
A muravidéki magyarság 20. századi sorsfordulóinak alapjaiban meghatározó eseménye az első világháborút követő határmódosítások jelentették. Az egykor Zala és Vas megyékhez tartozó, az ott tömbben élő magyarság kisebbségbe került. Inkább közvetve, mint közvetlenül hatott jelentős mértékben az Alsólendva környékén élő magyarokra a két világháború között végrehajtott délszláv kolonizáció. Délvidék 1941-es visszacsatolása újabb sorsfordulót jelentett a Muravidéken élő magyarok számára, ahogy az 1945-ös visszarendeződés is, amikor több atrocitás is érte az itt élő magyarokat.
Jugoszláviának a Kominformból való kizárása 1948-ban súlyos következményekkel járt, a többségében a jugoszláv–magyar határ mentén élő magyarságra volt negatív hatással. Az ezt követő, a muravidéki magyarság sorsát meghatározó események azonban már pozitív irányba mozdították a muravidéki magyarság életét, ahogy az önálló szlovén állam megalakulása is.
Időpont: május 19., 18 órától
Helyszín: Aranytíz Kultúrház
További részletek itt.
Előzetes regisztráció: [email protected]
Ez egy önfejlesztő tréning program, amely segíti az önismeretet és a belső intuíció összehangolását az életünkben.
Babajóga, Kerekítő, illetve a gyermekvállalással kapcsolatos beszélgetések is várják az érdeklődőket.
Játékos tornafoglalkozás 1–3 éveseknek dalokkal, mondókákkal, mozgásfejlesztő eszközökkel. Időtartam: 45 perc.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre