
Gulyás Gergely: a leghatározottabban elítéljük és elfogadhatatlannak tartjuk az orosz dróntámadást
A fideszes politikus a Facebook-oldalán üzent.
Orbán Viktor országjárása csütörtökön Szombathelyen folytatódott, közben viszont Felcsúton Hajdú Pétert is vendégül látta. Na de hogy volt képes a miniszterelnök egyszerre két helyen is jelen lenni?
Csütörtök este folytatódott Orbán Viktor országjárása, a miniszterelnök ezúttal Szombathelyre utazott, hogy megújítsa a helyiekkel a háborúellenes szövetséget. A szeles, hideg idő ellenére is rengetegen kilátogattak a Savaria térre, ahol a miniszterelnök arról beszélt, nehéz és igazságtalan négy év áll mögöttünk, ahol háborúk és gazdasági válság sújtották a világot, de Magyarország ezek ellenére is képes volt tovább erősödni.

A hangulat Szombathelyen is fergeteges volt, rengetegen gyűltek össze a Savaria téren, sőt volt, aki még az ablakból is Orbán Viktor beszédét hallgatta. A tömeg mögött persze megjelent pár hőbörgő tiszás ellentüntető is, de a miniszterelnök humorosan elrendezte őket:
Nem csoda, hogy eljöttek, az ő üléseik unalmasak, a mieink meg izgalmasak
– vágott vissza az erőszakos kiabálásukra.
A kormányfő színpadra lépése előtt Kocsis Máté frakcióvezető is beszédet mondott, aki azzal konferálta fel a miniszterelnököt, hogy az ő világpolitikai befolyása nagyobb, mint egész Magyarországé. A miniszterelnök ugyanis kimagasló diplomáciai kapcsolatokat ápol a világ vezetőivel, legyen szó akár az amerikai, a kínai, vagy a török elnökről. A frakcióvezető hangsúlyozta, hogy olyan vészterhes időkben, mint amilyet manapság élünk, pont egy ilyen biztos vezetőre van szüksége az országnak. Ez most ugyanis nem a kísérletezés kora, elég csak egyszer hibázni és beteljesül az unió kívánsága:
a magyar fiatalok is masírozhatnak az uniós zászló alatt az ukrán fronton.
A Ripost arról ír, hogy Orbán Viktor azonban nem csak egy erős vezető, hanem úgy tűnik még szuperképességekkel is meg van áldva, ugyanis a szombathelyi országjárása ideje alatt Hajdú Péterrel is beszélgetett Felcsúton. De hogy is van ez?

A Beköltözve Hajdú Péterhez csütörtök esti műsorának nem akárki a vendége, mint maga a miniszterelnök. Ezúttal azonban csavartak egyet a történeten és nem Orbán Viktor ment a műsorvezetőhöz, hanem Hajdút hívta meg felcsúti otthonába a miniszterelnök. A műsorban izgalmas dolgok derülnek ki a miniszterelnök gyermek- és fiatalkoráról, hogy miként került a politikába, illetve, hogy miként értékeli az eddigi ciklusok eredményeit.
A műsort azonban már korábban felvették, így lehet az, hogy Orbán Viktor csütörtökön este fél 8-kor Szombathelyen is ott volt a Savaria téren és a felcsúti otthonában is interjút tudott adni Hajdú Péternek.
A Hajdú Péterrel készült interjút itt tudod visszanézni:

A fideszes politikus a Facebook-oldalán üzent.

Friss videóval jelentkezett Orbán Viktor.

Még kormányra sem került a Tisza, máris visszalépett az igazságügyi miniszteri poszttól Magyar Péter egyik bizalmi embere.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.