Orbán Viktor: Magyarország a brüsszeli célok útjában van

A Várkert Bazárban beszélgetett a Mandiner rendezvényén Orbán Viktor.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2026.02.04. 21:04
Módosítva: 2026.02.04. 21:16
Orbán Viktor Ukrajna háború

„A jóslás az okosság egy fajtája, de azért óvatos lennék. A józan ész azt mondja, hogy négy évvel ezelőtt vállalkoztunk valamire. Száz százalék felett teljesítettünk. Olyasmiket is megcsináltunk, amikre akkor nem is mertünk gondolni” – fogalmazott Orbán Viktor a Mandiner rendezvényén. Úgy fogalmazott, hogy az anyák adómentességét eredetileg a következő ciklusra ütemezték, végül mégis sikerült megvalósítani, ahogyan a 14. havi nyugdíj bevezetését is. Szerinte ebből a nézőpontból mindez akár elfogadhatónak is tűnhet, ugyanakkor kulcskérdés, hogy a saját szavazótáborukat mozgósítani tudják. Hozzátette: a választókerületek nagyjából felében akár teljes, százszázalékos eredményt is elérhetnének - írja a Magyar Nemzet.

Orbán Viktor
Fotó: Orbán Viktor Facebook oldala

A lényeget illetően, hogy mit képvisel a kihívó, nem történt változás

– mondta a miniszterelnök.Kiemelte, hogy az ellenfél képes alkalmazkodni és tanulni. 2010 óta minden választáson új módszerrel próbálkoztak: volt már koordinált indulás, közös lista, most pedig egy friss párttal vágnak neki. Szerinte az ellenfél nem tétlen, folyamatosan keresi a megújulás útjait. A miniszterelnök úgy értékelt: létezik egy visszatérésre készülő elit, amely korábban kiszorult a peremre, és most újra pozíciót akar szerezni.

„A 2022-es választáshoz képest most könnyebb, akkor a brüsszeli liberálisok mellett az amerikaiak is érdekeltek voltak, de így is vesztettek” – jelentette ki Orbán Viktor, aki szerint így könnyebbnek tűnhet a mostani választás, a brüsszeli elit viszont tovább növelte a tétet. 

Magyarország a brüsszeli célok útjában van

– jelentette ki a kormányfő. Hozzátette, a választás kimenetele még nyitott, a küzdelem most is tart: „2002-ben a mérések alapján úgy gondoltuk, hogy ez zsákban van, aztán nem lett. 2022-ben pedig az elemzők még délután is azt mondták, két-három százalék az előnyünk, aztán 17 százalékkal nyertünk.”

Az ellenzéket támogató médiáról úgy fogalmazott: egyértelműen látszik, melyik lap kap külföldi, konkrétan brüsszeli forrásból érkező támogatást.

„Mégiscsak arról van szó, hogy egy külső hatalom akarja eldönteni a magyar választások eredményeit. Mindeközben Kijevből is megindultak a támogatások, nem készpénzt, hanem informatikai jellegű támogatást küldenek” – tette hozzá Orbán Viktor.Úgy fogalmazott, az ellenoldal szavazói is tisztában vannak azzal, hogy a Tisza Párt külföldi támogatást kap, ugyanakkor ezek az ismeretek szerinte nem befolyásolják érdemben a választások kimenetelét.

Európa lefelé, Ázsia felfelé tart

A kormányfő elmondta, ma semmilyen orosz hírforrást nem lehet beengedni az unió területére, az ukránokét pedig ez igen. Ez egy nyilvános rendelet. Nem arról van szó, hogy kinek van igaza. A másikat meg se ismerhetik. Ma itt tartunk Orbán Viktor tájékoztatása szerint. 

A miniszterelnök úgy fogalmazott, az egy vita nélküli tétel volt korábban, hogy a fejlődés azt jelenti: minél inkább hasonlítsunk a nyugatiakra. Azt mondta, semmi nem szólt korábban ez ellen. Már ez nincs így a kormányfő szerint. Ebből már az okos emberek könyvtárnyi irodalmat hoztak össze.

A gazdasági számokról szólva azt mondta, Európa lefele halad, az amerikaiak tarják magukat, az ázsiaiak pedig jönnek felfelé.

A miniszterelnök arról beszélt, hogy az európai piacot már védeni kell a csúcstechnológiás ázsiai termékekkel szemben. Szerinte az uniótól nem érdemes semmilyen reményt várni: az alapötlet még kiváló volt, de a végeredmény az lett, hogy meg akarják szabni, kikkel élhetünk együtt, működik a cenzúra, és egy háborúba is bele akarnak sodorni minket. Úgy fogalmazott, a tét az, mi lesz a magyarok jövője. Állítása szerint jelenleg itt tart a helyzet.

 

Munkaalapú társadalmat hoztak létre Orbán Viktor szerint

„Én 2010 óta mást sem csinálok, csak azokat a megoldásokat keresem, amelyek nem keletiek, nem nyugatiak, hanem a magyaroknak jók” – jelentette ki a kormányfő. Elmondta, éppen ezért hozott létre a kormány egy családalapú társadalmat. 

Nem véletlenül hoztunk létre egy munkaalapú társadalmat. Mert Nyugat-Európában segélyalapú társadalom van

– mondta a kormányfőt, kiemelve: Magyarországon egy ilyen rendszer elképzelhetetlen és megvalósíthatatlan, és hatalmas feszültségeket szülne. Emlékeztetett,

Magyarországon 2010-ben tizenkét százalék volt a munkanélküliség, most pedig négy. 

„Ha megnézik a Nyugat-Európai gazdaságokat, és összehasonlítják a magyarral, akkor azt fogják látni, hogy a kettő egy teljesen más világ” – mutatott rá a kormányfő. Azt mondta, Magyarország nemzetközi elismerését annak köszönheti, hogy nem a nyugati mintákat követi, hanem a saját irányát tartja. Hozzátette: a frissen megválasztott, jobboldali chilei elnök is a magyar családpolitika elemeit próbálja átvenni.

Sorsot fogunk választani

A miniszterelnök szerint az ellenfelet komolyan kell kezelni. Úgy fogalmazott, majdnem azt mondta, hogy intellektuálisan is, de inkább eltekint ettől a szemponttól. Szerinte az ellenfél rendszerváltásra készül: van egy működő hazai rend, és van egy brüsszeli modell, amelyet ide akarnak áthozni. Úgy véli, ez a választás legnagyobb tétje, mert sorsdöntő irányról születik döntés.

Ha a brüsszeli utat választjuk, nem fogunk visszatérni a nemzeti rendszerre vagy nagyon nehéz lesz

– jelentette ki a kormányfő. Orbán Viktor arról beszélt, hogy az amerikaiak helyesen látják: a régi nemzetközi intézmények működésképtelenné váltak, ezért új megoldásra van szükség, ezt szolgálná a Béketanács. Szerinte az amerikai elnök erre vállalkozott, és kevés olyan ügy van, amibe ne állna bele Donald Trump. Úgy vélte, egy európai szemléletű ember számára ez nem feltétlenül tűnik klasszikus tárgyalásos útnak, de a nemzetközi intézményrendszer összeomlott. A kormánytól is azért kért felhatalmazást, mert ebből még lehet valamilyen kimenet. Megfogalmazása szerint mindez a régi világrend lezárulását is jelzi. Hozzátette: a magyarok végig úgy gondolták, hogy egy amerikai irányváltás kifejezetten jót tenne. Miközben az európai elit – akár kormányon, akár ellenzékben – élesen bírálta az amerikai elnököt, Magyarország következetesen kitartott mellette. Elmondása szerint folyamatos egyeztetések zajlanak az amerikai elnökkel a látogatás időpontjáról.

A miniszterelnök kiemelte, a korábbi amerikai kormányzatnak komoly szerepe volt abban, hogy az ukrajnai háború tovább eszkalálódjon. Példaként említette, hogy a háborúval és a szankciókkal kapcsolatos német álláspont 180 fokban változott meg, mindössze három hónap alatt. 

Azok után ami történt, jogos a magyarok igénye az amerikai elnök látogatása kapcsán – jelentette ki Orbán Viktor.

 

Nem szabad megenni azt a mesét, hogy jól járhatunk Brüsszellel

A kormányfő kiemelte: a helyzet, amiben vagyunk, rendkívül veszélyes. Nem szabad megenni azt a mesét, hogy jól járhatunk Brüsszellel. Nem véletlen, hogy azon ügyködnek, hogy elvegyék a tagállamok vétójogát. Mint kifejtette, ez nem is vétójog, mert egy döntés akkor születik meg, ha minden tagállam egyetért. Ő nem egy döntést vétóz meg, olyan döntés nincs is, mert nincs közös akarat. Ukrajna tagságát is többség döntéssel akarják elfogadni. De hogy erre áttérjenek, ahhoz is egyhangúság kell. 

Ez azon múlik, hogy a magyar nemzet egységes-e, tud-e nemet mondani. 

A miniszterelnök tájékoztatott: ha az USA úgy ítéli meg, hogy Európával az együttműködés helyett konfliktusra van szükség, akkor vállalni fogják, ne legyenek kétségeink. Példaként a vámháborút említette. A kormányfő elárulta, Amerika a dollár értékének mozgatásával orvosolni tudja a problémáit. Ez addig működik, amíg a dollár az egyetlen világpénz. Az unió azonban létrehozta az eurót. Nem akarják az amerikaiak, hogy túl erős pénz legyen az euró. Ez a legnagyobb akadálya a barátságnak az USA és Európa között.

Az első pillanatban kell világos pozíció elfoglalni, elsőként el kell mondani, hogy nem megyünk háborúba, ránk ne számítsatok

– mutatott rá Orbán Viktor. Kifejtette, korábban, az első és a második világháború során ezt a kijelentést nem tették meg a hatalmon lévő magyar vezetők. – Kívülről mindig meg fognak kínálni minket valamivel. Ajánlatokat tesznek, és ha felülünk ennek, abból baj lesz, Éppen ezért biztos parlamenti többségre és erős népi támogatottságra van szükség a háborúból való kimaradáshoz – jelentette ki a miniszterelnök. 

Orbán Viktor kijelentette, éppen ezért életveszélyes az oroszok engedélye nélkül európai katonákat küldeni Ukrajnába. 

Mindent meg kell tennünk, hogy egy orosz–ukrán testvérháborúból nehogy regionális, európai vagy világháború legyen

– jegyezte meg a kormányfő.

 

Hetente kilencezren halnak meg

Úgy véli, ha nem tartjuk tiszteletben, hogy európai katonákat nem küldünk Ukrajnába, akkor konfliktusok jöhetnek a kontinensen. A kormányfő azt mondta,

minden héten meghal vagy hadirokkant lesz kilencezer ember a két oldal áldozatait összeadva. Ez egy hónapban 36 ezer, egy év alatt négyszázezer embert jelent. Erre ad kilencvenmilliárd eurót az unió. 

Hozzátette: ezek nem légből kapott adatok, minden nyugati szolgálat ezekből az adatokból dolgozik.

 

A kihívók Brüsszelben vannak

Orbán Viktor azt mondta: az ő kihívói Brüsszelben vannak, onnan küldtek ide valakit. Ha megnyerik a választást, az igazi csatákat Brüsszelben kell megvívni. A kormányfő azt mondta, Magyarországon van 43 százaléknyi ember, aki sosem szavazott a jobboldalra. Ebből kell kiindulni. Nem könnyű a háborúval szemben, a béke mellett sem egységet teremteni. Hozzátette: közös bennünk, hogy szenvedélyesen szeretjük a hazánkat, tehát Magyarország egy patrióta ország. Azt is mondta, hazánk keresztény ország. A keresztény tanítások irányadóak hazánkban.

Magyarország az egyik leginkább individualista ország Európában, ahol keveredik a kereszténység, a nemzeti öntudat és az individualizmus – jelentette ki a miniszterelnök. Elmondta, a legfontosabb azt megérteni, hogy

a szavazáskor egyedül az számít, hányan mennek el a szavazóurnákhoz, mennyire sikerül a mozgósítás. 

– Régi kommunista dolog, hogy mindig arra készülnek, amivel vádolják az ellenfeleiket – emelte ki Orbán Viktor. Pozitívumként a kormányfő kijelentette, a kampányban mindenki lehetőséget kap arra, hogy együtt legyen, és beszélhessen a mindenkit érintő kérdésekről. 

 









Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!

Top hírek





Hírlevél-feliratkozás

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.