
Orbán Viktor: Árad a szeretet, árad a béke
Így még biztos nem láttad a miskolci Háborúellenes Gyűlést!
Fontos dologra figyelmeztet a miniszterelnök az unió alapszerződéséből.
Erős bejegyzéssel indította a hetet Orbán Viktor a Facebook-oldalán: „Sötét fellegek gyülekeznek Európa egén. Brüsszel háborúra készül Oroszországgal, és a háborúba lépésnek már céldátuma is van: 2030.”

Majd így folytatta a miniszterelnök: „A Brüsszel által indított felfegyverkezési program kimondott célja ugyanis, hogy az unió 2030-ra készen álljon a háborúra. Szintén 2030 a gyorsított ukrán uniós tagfelvételi eljárás céldátuma. Az unió alapszerződése pedig kimondja, hogy »a tagállamok valamelyikének területe elleni fegyveres támadás esetén a többi tagállam köteles minden rendelkezésére álló segítséget megadni ennek az államnak«. Egy harcban álló Ukrajna uniós felvétele tehát azonnali háborúba lépést eredményezne.
Mindez azt jelenti, hogy a jövő évi lehet az utolsó magyar választás, amikor még valóban dönthetünk a háború és béke kérdésében.
Márpedig a bevándorlás esetében már megtanulhattuk, hogy vannak döntések, amelyeket később már nem lehet kijavítani. Ha 2015-ben nem emeltünk volna kerítést, már itt lennének a migránsok. Ha rosszul döntünk 2026-ban, a következő választáson, 2030-ban, már késő lesz korrigálni. Nem babra megy a játék. Aki békét akar, velünk tart!”

Így még biztos nem láttad a miskolci Háborúellenes Gyűlést!

Így fogadták a miniszterelnököt a miskolci Háborúellenes Gyűlésen.

„Ha a Fidesz nyer áprilisban, akkor béke lesz.” – írta a miniszterelnök.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.