
Filmklub – Sweat
Lengyel film, eredeti nyelven, magyar felirattal, 2020. 106 perc. Rendező: Magnus von Horn.
„Készülünk kicsiknek és nagyoknak, végigvezetjük az érdeklődőket a hazai filmtörténet remekein.”
„Az AJAMK 75 programsorozat fő attrakciójaként 2025. május 23-án, egész napos mozinappal, valamint az AJAMK aulájában, 2025. június 30-ig tartó kiállítással készülünk.
Az intézmény 1950 nyarán egy 600 fő befogadására képes moziteremmel nyitott a nagyközönség felé és innentől lett tömegek által ismert és kedvelt helyszín, mely számos bemutató előadásnak is otthont adott. Ennek emlékezetére egész napos filmvetítésekkel várjuk a látogatókat, minden korosztályból. Az esti filmvetítésen korabeli kellékek között fogadjuk vendégeinket.
A kiállításon, egyfajta interaktív kulturális seregszemleként (pl.: berendezett
minikerámiaműhely, élő szobor, Giovannini Kornél bábjai és közös játék) felelevenítjük, hogy milyen volt intézményünk kezdetekben, megmutatjuk honnan és hogyan indult a történetünk. Hogyan lettünk kultúrházból művelődési központ. Bemutatjuk a régi és új értékeinket. Idővonalat húzunk, mellyel megjelenítjük milyenek voltunk RÉGEN és milyenek vagyunk MOST.
Tekintettel arra, hogy ebben az esztendőben az Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény fennállásának 40. és a Moholy-Nagy László Képző- és Iparművészeti Stúdió működésének 50. évfordulóját is ünnepeljük, a tárlatban megjelenítjük a helytörténeti kincseinket és a kerámiastúdió működésének lenyomatait.”
9.00–12.00: Magyar népmesék és kézműves-foglalkozás a Lurkó Kuckóban
14.00–18.00: 1950–1990 közötti, XIII. kerületet érintő filmhíradók vetítése a filmarchívumból.
15.00: Kiállításmegnyitó és ünnepi köszöntő az AJAMK aulájában
16.00: Vezetett helytörténeti sétán emlékezünk vissza az elmúlt 75 esztendőnkre az AJAMK épületében.
19.00: Az Égigérő fű című filmmel várjuk az érdeklődőket korabeli mozihangulattal – pereccel és málnaszörppel – PénteK13 sorozatunk keretében. (Regisztráció köteles program! Regisztráció a kult13.hu weboldalon.
A részvétel díjtalan!
Időpont: május 23., 10.00
Helyszín: Angyalföldi József Attila Művelődési Központ (1131 Budapest, József Attila tér 4.)
Lengyel film, eredeti nyelven, magyar felirattal, 2020. 106 perc. Rendező: Magnus von Horn.
A világ történései egyre inkább eltávolodnak a vágyott békétől, ami még sürgetőbbé teszi a figyelem felébresztését.
Páratlan művészettörténeti barangolásban lesz részünk, gondolatban bejárjuk a tereket, megállunk a paloták előtt, feltekintünk a dóm káprázatos kupolájára.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre