
A nagybányai festők művészete – Gimesy Péter művészettörténész előadása
A májusi előadáson a nagybányai művésztelep történetével és művészeivel lesz lehetőség megismerkedni.
Olyan mesterek művészetével ismerkedhetnek meg az érdeklődők, akik hatással voltak már saját korszakukra is, és hírnevük a mai napig fennmaradt.
Előadó: Gimesy Péter művészettörténész, filozófus
Gimesy Péter 2024-ben indult művészettörténeti előadás-sorozatában a legismertebb festők életművével foglalkozik. Az előadó a hagyományos művészettörténeti korszakok jelentősebb alkotóinak, leghíresebb műveinek elemzése mellett a stílusváltások gyakran nem eléggé tisztázott okainak és következményeinek felkutatására is vállalkozik. Az előadások során az előzménynek tekinthető, és a korszakolást gyakran megkérdőjelező, kevésbé ismert példák is bemutatásra kerülnek, de szó lesz a főbb fordulópontok művészeti és filozófiai hátteréről, valamint a képi nyelv változásairól is.
Az idei első előadáson Madarász Viktor (1830–1917) művészetét lesz lehetőség megismerni, akinek életműve a magyar romantikus historizmus legjelentősebb teljesítményeinek egyike. A festőművész azok közé az alkotók közé tartozott, akik nem egyeztek ki a fennálló politikai renddel. Madarász egész életében a magyar történelem meghatározó és sorsfordító eseményeit vitte vászonra. Az előadó feltárja a festmények kevésbé ismert, sokszor csak egy apró, elrejtett képi elem segítségével kifejezett üzeneteit is.
Részvételi díj: 2000 forint, hegyvidéki lakosoknak: 1000 forint
Időpont: március 14. péntek 18.30
Helyszín: Hegyvidék Galéria, Kiállítóterem (1126 Budapest Királyhágó tér 10.)
A májusi előadáson a nagybányai művésztelep történetével és művészeivel lesz lehetőség megismerkedni.
Élete első fotókiállítását tartja Mackintosh Estherj.
A művész a mostani programban Brahms legjelentősebb nagyszábasú szonátáját játssza, előtte egy válogatást, kedvenc, későbbi rövid műveiből.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre