
Baksai József – Minden mögötte - tárlatvezetés
Minden alkotásának irodalmi alapja van. Az inspirációt valamely konkrét elbeszélés adja, ez a mű koncepcionális magja.
Az egész napos foglalkozáson a Prizma Kreatív Alkotóműhely foglalkozásai várják a gyerekeket, és több ingyenes tárlatvezetésen vehetnek részt a látogatók.
A LAM az egész családot megmozgató programsorozatot indít vasárnaponként a Hold utcai múzeumban. A GYIK-Műhellyel együttműködésben megvalósuló foglalkozások az aktuálisan látható Phantom Vision című kiállítás műtárgyaira építenek, amely többek között a fény nélküli látást, az érzékelés szokatlan és rejtett rétegeit vizsgálja. Az érdeklődőket a fény működésének felfedezésére és a kiállított műalkotások alaposabb megismerésére invitálják.
A közel 40 nemzetközi és hazai művész alkotásán keresztül így betekintést nyerhetnek a mindennapi érzékelés határain átlépő, a csukott szemhéjak mögött feltárulkozó világokba. A kötetlen, szabad alkotást célzó műhelymunka során színes fény- és kinetikus szobrokat, kaleidoszkópot, sőt a legkisebbek még fénykardokat is készíthetnek.
„Idézzük meg modern nagyvárosok éjszakai, vibráló fényeit, az elillanó autók színcsíkjait, a fényárban úszó kirakatok, az apró fénybogarak, a sötét délutánok és esték csodáit, sőt akár a Jedik kardját is!” – lelkesítenek a szervezők.
Időpont: január 19.,
Helyszín: Light Art Museum (1054 Budapest, Hold u. 13.)
További részletek itt.
Minden alkotásának irodalmi alapja van. Az inspirációt valamely konkrét elbeszélés adja, ez a mű koncepcionális magja.
A Magyar Családtörténet-kutató Egyesület szervezésében. Előadó: Bauer Marcell.
A tárlat bemutatja, hogyan inspirálta a népi kultúra formavilága és motívumkincse a XX. század elejétől napjainkig a divattervezők munkáját.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre