
Zabszalma koncert a Ludovika Fesztiválon
Koncertjeikkel járják az országot szabadtéri fesztiválok és színháztermek visszatérő vendégeiként. Műsoruk az egész családnak szól, az unokáktól a nagymamákig.
Kontroll nélkül – Német film eredeti nyelven magyar felirattal, 2019, 118 perc.
Kontroll nélkül
A szívszorító történet kis hőse a kilencéves Benni. Szeretetéhes, nehezen kezelhető kislány, aki nem találja a helyét a szülő nélkül felnőni kénytelen gyerekek között. Az állami szervezetek tanácstalanul egymás között adogatják őt, agresszív természetével ugyanis folyamatosan veszélyezteti környezetét és saját magát. Pedig a kislány csak egyetlen dolgot szeretne: visszakapni az édesanyját. Képtelen elfogadni, hogy lemondott róla, az újabb és újabb csalódások ellenére napról napra reménykedik, hogy egyszer megmenti és hazaviszi. Most azonban emberére akad az egyik új nevelőben, aki a nehéz kezdés dacára kiáll Benniért. Kockázatos javaslattal áll elő, amivel nemcsak szakmai karrierjét, de akaratlanul saját családját is veszélybe sodorja.
Rendezte: Nora Fingscheidt
Belépés: Díjtalan
A film megtekintése 16 éven aluliaknak nem ajánlott!
Időpont: december 3. 18.30 (kedd)
Helyszín: Polgár Centrum – Árpád út 66.
Koncertjeikkel járják az országot szabadtéri fesztiválok és színháztermek visszatérő vendégeiként. Műsoruk az egész családnak szól, az unokáktól a nagymamákig.
A májusi előadáson a nagybányai művésztelep történetével és művészeivel lesz lehetőség megismerkedni.
Élete első fotókiállítását tartja Mackintosh Estherj.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre