Hollán Jazz Street: Tóth Dániel & Szabó Gergő

Hétvégi dzsessz koncertek újra Újlipótváros kapujában, közkedvelt sétálóutcájában.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2024.07.13.
Dzsessz ingyenes koncert

Tóth Dániel 2021-ben jazz-ének, 2023-ban pedig jazz-ének tanári szakon szerzett diplomát Bécsben, jelenleg a Zeneakadémia jazz-énekművész mesterképzésének hallgatója. Zenei pályája 2011-ben kezdődött, amikor elnyerte a Szombathely hangja címet. 2015-ben az Egri Bárzenész Találkozó fődíját, a Trilla-díjat vehette át. 2016-ban a Savaria Szimfonikus Zenekar „Hollywood Classics” koncertsorozatának szólistája volt. 2018-ban a Podium Wien bécsi zenei verseny énekes/dalszerző kategóriájának harmadik helyezettje lett. 2020 óta a Hanság Big Band szólóénekese. 2021 novemberében a TEDxYouth Budapest egyik előadója volt.

HOLLÁN JAZZ STREET: Tóth Dániel & Szabó Gergő
 

Szabó Gergő jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti egyetem Jazz-zongora szakának mesterszakos hallgatója. Zenei tanulmányait a gödöllői Fréderic Chopin zeneiskolában kezdte, innen felvételizett a Bartók Béla konzervatóriumba, ezután pedig a Zeneakadémián folytatta tanulmányait. Fő motivációja az a zenei közeg, melyben a kreativitásnak utat szabnak a gondosan és tudatosan meghatározott határok, melyeknek átlépésére lehetőség van az első adódó alkalomtól.
 

A Hollán Jazz Street koncerten a részvétel díjtalan.
Együttműködő partner: Budapest Jazz Club.

Időpont: július 13., 18.00
Helyszín: Hollán Ernő utca, Budapest, 1137

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás