
A női lélek sokszínűségét mutatja be Perczel-Kováts Orsolya, fantasztikus zenészek segítségével.
Az előadás nem véletlenül kapta a Feeling Good címet. Magyarország egyik legfoglalkoztatottabb énekesnője, akinek 12 éve volt ilyen nagyszabású koncertje utoljára, most egy csokorba szedte azokat a dalokat, amelyek fellépésein véletlenszerűen hangzanak el. Valójában egy humorral, szenvedéllyel telített érzelmi hullámvasútra ülhetünk fel vele, ahol együtt nevethetünk, sírhatunk vagy emlékezhetünk, de ami a lényeg, hogy az biztos, jól érezzük majd magunkat!
Ebben ráadásul olyan fantasztikus zenészek lesznek Orsolya útitársai, mint a Studio11 Ensemble és a Danubia Zenekar, az este vendége pedig Farkas Gábor Gábriel lesz. Örökzöld, közkedvelt slágerek hangzanak el majd, teljesen egyedi hangzásvilágban, olyanok mint például a„Dimonds are a girl’s best friend”, a „Szerdán tavasz lesz” vagy a „Tíz után”.
Az este egyben dalpremier is lesz, hiszen az énekesnő legújabb megjelent dala itt hangzik el először élőben. Az „Elmegyek” Molnár Levente, Révész Richárd és Major Eszter szerzeménye:
- A dal nemcsak rólam szól, hanem azokról az erős nőkről vagy akár férfiakról, akik, ha nehéz is, de határozott döntést tudnak hozni a már tarthatatlan élethelyzetekben – mondta Orsi. – Én magam olyan típus vagyok, aki nehezen vagy egyáltalán nem alkuszom meg. Már nem egyszer történt meg, hogy egyik pillanatról a másikra feladtam egy kapcsolatot és újrakezdtem mindent, a szerelemben – és persze másban sem – nem vagyok hajlandó a megalkuvásra. Eszter ezt nagyon jól átérezte, megérezte és a dal szövegében tökéletesen megfogalmazta.
Időpont: november 21., kedd 19.30
Helyszín: MOMKult
Jegyárak és további részletek itt olvashatók.
Hollós Máté előadás-sorozata a muzsika és az idő kapcsolatáról.
Hogy Magyarországon ki állított először karácsonyfát, lehetetlen pontosan megmondani. A fa állítása mellett rengeteg más szokás is volt.
Idén is várunk minden gyerkőcöt az Aprók Színházában! A történet végén megérkezik az igazi Mikulás is.
A koncerten rövid szimfonikus zenekari darabok szólalnak meg, kóstolót adva tizenkét hazai és egy kanadai kortárs szerző munkásságából.
Szóljon ez az advent a kulturális feltöltődésről és az élményszerzésről! – hangzik a 2023-as budapesti SlowXmas programsorozat jelmondata.
Bemutatják azokat az új improvizációs lehetőségeket, amelyek új utakat nyitottak a dzsesszben. Több technika használható a zenetanítás során is.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre