A 30. Szent István Könyvhéten, a budapesti Ferenciek terén hétfőtől péntekig ismét találkozhatnak az olvasók és a szerzők.
Írók, költők, teológusok dedikálják régi és legújabb műveiket.
A szervezők célja, hogy az országszerte működő keresztény könyvkiadók és szellemi műhelyeikből kikerült műveik évente egyszer a nagy nyilvánosság előtt is bemutatásra kerüljenek, átfogó képet adva az olvasóknak a keresztény könyvkiadás aktuális helyzetéről. A Szent István Társulat e könyvhét megrendezésével törekszik a nemzeti kultúra részét képező írásos, ökumenikus jellegű keresztény hagyomány ápolására és megjelenítésére.
Minden évben a Szent István Könyvhét keretében, annak nyitónapján kerül sor a Stephanus-díj átadásra, teológiai és irodalmi kategóriában, valamint a megnyitón kerülnek bemutatásra a Szent István Könyvhét könyvújdonságai.
Az olvasók a hét minden napján a téren felállított dedikálóasztaloknál találkozhatnak a szerzőkkel, a könyvkiadók saját szervezésében a hét folyamán könyvbemutatókat tartanak a Stephanus Könyvesházban. A Szent István Könyvhét bár budapesti rendezvény, a részt vevő kiadók újdonságait bemutató 24 oldalas Szent István Könyvklub segítségével – országos és határon túli terjesztésével – jócskán túlmutat egy pusztán Budapesten elérhető rendezvénynél.
Időpont: május 15–19. között
További részletek itt találhatók: szentistvankonyvhet.hu
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.