
Visszatekintés a 60-as évekre a KMO Filmklubban.
Filmklub 2023 Tél–tavasz
A magyar filmjátszás aranykora
A filmklubot vezeti: Bárdos Csaba filmesztéta
A filmek felújított kópiák a Nemzeti Filmarchívum jóvoltából.
1942-ben a magyar hadsereg főtisztjei razziát rendeltek el a Bácskában, melynek eredményeként kétezer-ötszáz szerbet és nyolcszáz zsidót öltek meg. A Duna jegén robbantott lékben, ahová az áldozatokat lőtték, háromezer-háromszáz ember tűnt el „nyomtalanul”. A vérengzés négy résztvevője közös cellában várva ítéletét, az öt év előtti rettenetes „hideg napokat” idézi fel emlékezetéből. A Cseres Tibor regényéből készült film jelentős magyar sikereket mondhat magáénak. Többek között a Karlovy Vary Filmfesztivál fődíja mellett a Magyar Játékfilmszemle társadalmi zsűrijének fődíját és a forgatókönyvírói díjat is megkapta. Szirtes Ádám a legjobb férfi alakítás díját kapta. (port.hu)
Szereplők: Latinovits Zoltán – Büky őrnagy, Darvas Iván – Tarpataki főhajónagy, Szirtes Ádám – Szabó tizedes, Szilágyi Tibor – Pozdor zászlós, Bara Margit – Rózsa
Rendező: Kovács András
Belépődíj: 500 forint
Időpont: május 12. 18.00
Helyszín: KMO Művelődési Központ (1191 Budapest, XIX. kerület, Teleki utca 50.)
A zenész Szűcs Krisztián (Szűcs, HS7, Budapest Bár) és a keszthelyi születésű költő, Szálinger Balázs szórakoztatja a résztvevőket.
A kiállítás zárónapján megismétlik a megnyitó performanszát.
Az eseményen Zelinka Tamás zenetörténész előadását is meghallgathatják az érdeklődők.
A magyar történelem XX. százada egy teljesen új és a fiatal korosztály számára élvezhető formában!
Előadó: Simon Gábor – mentálhigiénés szakember.
A koncertsorozat célja, hogy magyar kortárs zeneszerzők műveit népszerűsítse.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre